A Szabadság Filozófiája

Budapesten járva nehéz nem észrevenni, milyen sok helyen zajlik (sajnos egyszerre) villamos pálya, felüljáró, híd és egyéb felújítás. A nagy igyekezet lehet a közelgő önkormányzati választások miatt, de nagy valószínűséggel a lejáró EU támogatási lehetőségek gyors „megszerzése” a fő motiváció. A közlekedési beruházások önmagukban hasznosnak tűnnek, de nyugodtan kijelenthetjük, a városlakók életének könnyítése mellett legalább akkora, ha nem nagyobb motiváció a pénzhez, megbízáshoz jutás a beruházást végző vállalkozások számára. És ekkor még teljesen jóhiszemű voltam, korrupció lehetőségével nem számoltam.

Miután az EU csatlakozást a magyar népnek annak idején a zsákmányszerzés logikájával, mint a nyugat javait megszerző modern kalandozást adták el a politikai vezetők, simán hülyének néznek, ha azt mondom, áldás ás átok egyszerre ez a beruházási forrásbőség, és lehet, hogy inkább átok, mint áldás. Természetesen annak én is tudok örülni, ha korszerűsödik a tömegközlekedés, javulnak az utak. Ha kényelmesebb lesz az egyetemi kollégium és liftet szerelnek az orvosi rendelőbe. Annak már jóval kevésbé, ha kihasználatlan és kihasználhatatlan középületek, a tetszetős gagyi kategóriába tartozó presztízs beruházások szívják fel a forrásokat.

Ennek a nagy beruházási boomnak két alapvető problémája van: egyrészt a támogatásoknak van önrésze, amit egy pénzhiányos önkormányzat csak felelőtlenül eladósodva tud letenni az asztalra. Másik, még nagyobb probléma, hogy fenntarthatatlan támogatásfüggőséget generál, olyan cégeket hoz létre és tart életben, amelyek piaci körülmények között aligha léteznének és el fognak tűnni a színtérről. Nem feltétlen azért, mert rossz szakemberek dolgoznak ott, hanem mert az igény, amit kielégítenek, nem valós. Nem, a magyar népnek valójában nincs szüksége ezekre a felújításokra, beruházásokra. Ha szükség lenne, lett volna rá, megcsináltuk volna magunknak. Amit azért érdemes megépíteni, mert EU támogatást lehet hozzá szerezni, az akkor is a piramis kategória, ha egyébként látszólag funkcionális építményről van szó.

(Szabó Gábor)

Mi lenne az első (pár) lépés egy szabadabb világ felé vezetű úton?

Egyes vélemények szerint az első lépés az állam teljes eltörlése. Igen, ennek van értelme, de most mégis nézzünk egy kevésbé radikális választ. (Egy választ a sok lehetségesből.)

A legkönnyebben és lényegében fájdalommentesen kivitelezhető változás a mindenféle szabályozások megszüntetése. Amire itt gondolok, az például a tanterv, az éttermek és boltok mindenféle működési szabályai, a cégeket kötő szabályok, nyilvántartások, a kötelező kamarák (orvos, gyógyszerész, ipar, stb), a fogyasztóvédelmi szabályok, a médiatörvény, az állam által létrehozott monopóliumok és kartellek. Ezek nem hoznak egy fillér pénzt sem az államnak, tehát megszüntetésükkel nem csökken az adóbevétel. Ellenben egy sor potenciális vállalkozó, aki eddig a túlszabályozás miatt nem mert vállalkozni, vagy nem tudott volna nyereséges lenni, most bátrabban belevághat. A már meglevő, éppencsak vergődő kisvállalkozások pedig fellendülhetnek.

Jelzendő, hogy az ilyen intervencionalizmus és protekcionizmus ellen már a tizenkilencedik században a leghatározottabban felléptek gondolkodók (lásd Bastiat írásait). A céhek megszüntetése a magyarországi reformkor egyik központi témája volt. Már akkor értették, hogy ezek a szabályok pont annyi embernek ártanak, mint amennyinek használnak, de eközben akadályozzák a fejlődést, ami meg mindenkinek rossz.

Levezethető mindez tisztán morális alapon is. Mint a bemutatkozóban is írtuk, egyetlen törvény van: mindenki a saját életének tulajdonosa. Márpedig ha én a saját életem tulajdonosa vagyok, akkor bármilyen szolgáltatást árulhatok, azokat bárki szabadon igénybeveheti, és ebbe harmadik személynek beleszólása nincsen. Ha nekem van autóm, azzal embereket akarok fuvarozni, és találok is olyat, aki hajlandó fizetni, akkor harmadik személynek ebbe beavatkozni nincs joga. Hiába hivatkozik taxitörvényre vagy közérdekre, legyen bár kék ruha rajta, vagy üljön designer öltönyben a parlamentben. Sem papír sem ruha sem pénz nem ad ilyen jogot. Hatalmat, azt igen! Ahogy a maffiavezérnek is megvan a hatalma, hogy elvegye a pénzed, de joga nincsen.

(Pintér Krisztián)

Szerintem mindenki egyet fog velem érteni abban, hogy alig találni olyan embert széles e hazában, akinek ne lenne valami ötlete, valami megoldási javaslata egy problémára, legyen az helyi vagy országos. Nyilván van ezek közt rossz ötlet is, de ha csak piciny tört részük ér valamit, akkor is marad több ezer használható. Akkor miért érezzük azt, hogy szépen lassan süllyedünk lefele a mocsárba, és nem történik soha semmi jó?

A választ úgy kapjuk, ha a saját példánkon gondolkodunk el. Te mit javítanál és miért nem történik az meg mégsem? A válasz nagyon sok, túl sok esetben valami olyasmi lesz, hogy nincs rá hatásod, igaz-e? Hiába van ötleted, a dolgok nem itt lent dőlnek el. Hiába van ötlet, hogy mit kéne csinálni a gyerek iskolájában, törvény írja elő a tantervet. Hiába lehetne rendbe szedni a parkot, ahhoz engedély kell, a város meg nem ad, és magától se csinálja. Hiába mennénk másik orvoshoz, vagy választanánk más eljárást, a protokollt a minisztérium írja elő. Hiába kereskednénk valamivel, vagy gyártanánk valamit, ahhoz engedélyek kellenek, és cégbírósági bejegyzés, könyvelő, jogász, meg pályázatot megíró “szakértő”, ám mindez hiába, ha a nyereséget elviszi az adó és a jóformán elkerülhetetlen, lesből támadó büntetések.

Azért nem csinálunk semmit, mert az a kormány, a hatóság dolga, nekünk abba beleszólást nem is nagyon engednek. A kezdeményezőkészségre gyanúval tekintenek, fojtó szabályokkal azt körülveszik, vérét kiszívják, államosítják, megbélyegzik. De hiba lenne az államot hibáztatni. Elvégre mi szavaztuk meg őket. Ha valamivel vádolhatjuk a politikai pártokat, biztos nem a határozott elvszerűséggel, hanem éppen az elvtelen populizmussal. Ők azt adják el, amit mi megveszünk. Mi neveztük ki őket, és most nem tudunk velük mit kezdeni. A rendszer akkorára nőtt, hogy nem tudjuk többé befolyásolni. Az állam nem árt. Az állam nem konspirál. Az állam nem rosszindulatú. A hivatalnokok nem akarnak semmi rosszat, sem nem lusták vagy reménytelenül alkalmatlanok. Ők sem tudnak beleszólni! Az állam egyszerűen felépítésénél fogva túl nagy, túl tohonya, túl lassú, túl bátortalan, túl gátlástalan. Oly messze van a mindennapi élettől, hogy nem látja a mi bajunkat, nem hallja a mi szavunkat, és nem érvényes rá a józan ész törvénye. Legtöbbször képtelen mozdulni, és ha mozdul, mindent letapos. Az állam olyan, mint egy virágok öntözésére rendszeresített tank. Az állam nem hallgat ránk, de ha hallgatna, se tudna mit reagálni, hisz sokan sokfélét akarunk. Hogy vennéd rá a minisztériumot, egy pártvezetőt, vagy egy parlamenti képviselőt, hogy álljon ki az ötleted mellett? Ez így nem vezet sehova, és csak süllyedünk bele a mocsárba.

Tényleg szükség van az élet minden szegletét szabályozni, államosítani, kollektivizálni? Tényleg úgy van, hogy a magyar ember, ha nem zaklatja folytonos felülvizsgálat, éttermében megmérgezi a vendéget? Ha utat épít, az beszakad, és emberek halnak meg? Ha tankönyvet választ, a diákjai buták maradnak? Ha vállalkozásba fog, lop, csal és hazudik, dolgozóit megnyúzza? Ha gyógymódot választ, a betege csak rosszabbul lesz? Tényleg úgy van, hogy ha nem tartja rajtunk szemét felügyelőbizottságok egész kasztja, akkor mint rossz gyerek, rendetlenséget csinálunk, verekszünk és nem csináljuk meg a házi feladatot? Ennél sokkal többre termett ez a nemzet. Ennél sokkal több ez a nemzet. Csak végre meg kéne vonni a bizalmat a sóhivataloktól. És meg kéne adni a bizalmat a tanárnak, szomszédnak, főnöknek, dolgozónak, boltosnak és idegennek. Egymásnak.

(Pintér Krisztián)

Minden ember a saját életének egyedüli tulajdonosa. Ez az egyetlen morális törvény, minden más ebből eredeztethető.

Ha az életem a sajátom, akkor minden, amit önerőmből építettem, faragtam, összeraktam, az enyém. Aki elveszi tőlem, az elveszi az életemnek azt a darabját, amit ráfordítottam.

Ha az életem a sajátom, akkor szabadon feladhatom, odaadhatom, elcserélhetem mindazt, ami az enyém. Beleértve bármely részemet, vagy az időmet is. Senki ebbe bele nem szólhat, ameddig nem károsítom vagy fenyegetem az ő életét vagy tulajdonát.

Ha az életem a sajátom, akkor bárhova mehetek, ha ott engem befogadnak. Senki harmadik személynek beleszólása nincsen. Ha az életem a sajátom, akkor bárkit a házamba, földemre, fogadómba beengedhetek, de bárkit onnan ki is tilthatok, és ebbe harmadik személynek beleszólása nincsen.

Ha az életem a sajátom, rossz döntéseket is hozhatok, és ebben senki nem akadályozhat meg. Bármikor segíthetnek jó tanáccsal, amit én megfogadhatok, vagy elutasíthatok.

Ha eddig jutottál az olvasásban, arra kérlek, gondolkozz el rajta, hányszor tettek rajtad erőszakot ma, a múlt héten, a múlt hónapban. Hányszor vettek el tőled valamit erővel, hányszor nem engedtek megtenni valamit, amivel nem ártasz senkinek, hányszor akadályozták meg, hogy oda menj, ahova akarsz, és úgy, ahogy akarsz? És hányszor tettél te erőszakot másokon ma, a múlt héten, a múlt hónapban. Hányszor szavaztál olyan pártra, amelyik azt ígérte, hogy elvesz, megakadályoz, betilt? Tudsz-e ma gazdasági tevékenységet folytatni anélkül, hogy ismeretlen harmadik személyek beleszólnának, és sápot szednének? Eladhatod-e a lakásodat anélkül, hogy ennek módját előírják és sápot szedjenek? Utazhatsz-e a világban anélkül, hogy egyenruhás emberek, akiket nem is ismersz, zaklatnának? Olyan iskolába járathatod-e a gyerekeidet, amilyenbe akarod, hogy ott azt tanulják, amit te jónak látsz? Megtervezheted-e szabadon miből kívánsz élni idős korodban? Választhatsz-e egészségügyi szolgáltatást, szabadon tevékenykedő orvosoktól vagy kórházaktól?

Készen állsz-e arra, hogy a fenti elvet a végsőkig végiggondold és érvényesítsd? Készen állsz-e arra, hogy mindent, ami erőszakra és lopásra alapszik, szisztematikusan megnevezz, feltárj és elvess? Ha igen, akkor neked hoztuk létre ezt az oldalt.