A Szabadság Filozófiája

Szerintem mindenki egyet fog velem érteni abban, hogy alig találni olyan embert széles e hazában, akinek ne lenne valami ötlete, valami megoldási javaslata egy problémára, legyen az helyi vagy országos. Nyilván van ezek közt rossz ötlet is, de ha csak piciny tört részük ér valamit, akkor is marad több ezer használható. Akkor miért érezzük azt, hogy szépen lassan süllyedünk lefele a mocsárba, és nem történik soha semmi jó?

A választ úgy kapjuk, ha a saját példánkon gondolkodunk el. Te mit javítanál és miért nem történik az meg mégsem? A válasz nagyon sok, túl sok esetben valami olyasmi lesz, hogy nincs rá hatásod, igaz-e? Hiába van ötleted, a dolgok nem itt lent dőlnek el. Hiába van ötlet, hogy mit kéne csinálni a gyerek iskolájában, törvény írja elő a tantervet. Hiába lehetne rendbe szedni a parkot, ahhoz engedély kell, a város meg nem ad, és magától se csinálja. Hiába mennénk másik orvoshoz, vagy választanánk más eljárást, a protokollt a minisztérium írja elő. Hiába kereskednénk valamivel, vagy gyártanánk valamit, ahhoz engedélyek kellenek, és cégbírósági bejegyzés, könyvelő, jogász, meg pályázatot megíró “szakértő”, ám mindez hiába, ha a nyereséget elviszi az adó és a jóformán elkerülhetetlen, lesből támadó büntetések.

Azért nem csinálunk semmit, mert az a kormány, a hatóság dolga, nekünk abba beleszólást nem is nagyon engednek. A kezdeményezőkészségre gyanúval tekintenek, fojtó szabályokkal azt körülveszik, vérét kiszívják, államosítják, megbélyegzik. De hiba lenne az államot hibáztatni. Elvégre mi szavaztuk meg őket. Ha valamivel vádolhatjuk a politikai pártokat, biztos nem a határozott elvszerűséggel, hanem éppen az elvtelen populizmussal. Ők azt adják el, amit mi megveszünk. Mi neveztük ki őket, és most nem tudunk velük mit kezdeni. A rendszer akkorára nőtt, hogy nem tudjuk többé befolyásolni. Az állam nem árt. Az állam nem konspirál. Az állam nem rosszindulatú. A hivatalnokok nem akarnak semmi rosszat, sem nem lusták vagy reménytelenül alkalmatlanok. Ők sem tudnak beleszólni! Az állam egyszerűen felépítésénél fogva túl nagy, túl tohonya, túl lassú, túl bátortalan, túl gátlástalan. Oly messze van a mindennapi élettől, hogy nem látja a mi bajunkat, nem hallja a mi szavunkat, és nem érvényes rá a józan ész törvénye. Legtöbbször képtelen mozdulni, és ha mozdul, mindent letapos. Az állam olyan, mint egy virágok öntözésére rendszeresített tank. Az állam nem hallgat ránk, de ha hallgatna, se tudna mit reagálni, hisz sokan sokfélét akarunk. Hogy vennéd rá a minisztériumot, egy pártvezetőt, vagy egy parlamenti képviselőt, hogy álljon ki az ötleted mellett? Ez így nem vezet sehova, és csak süllyedünk bele a mocsárba.

Tényleg szükség van az élet minden szegletét szabályozni, államosítani, kollektivizálni? Tényleg úgy van, hogy a magyar ember, ha nem zaklatja folytonos felülvizsgálat, éttermében megmérgezi a vendéget? Ha utat épít, az beszakad, és emberek halnak meg? Ha tankönyvet választ, a diákjai buták maradnak? Ha vállalkozásba fog, lop, csal és hazudik, dolgozóit megnyúzza? Ha gyógymódot választ, a betege csak rosszabbul lesz? Tényleg úgy van, hogy ha nem tartja rajtunk szemét felügyelőbizottságok egész kasztja, akkor mint rossz gyerek, rendetlenséget csinálunk, verekszünk és nem csináljuk meg a házi feladatot? Ennél sokkal többre termett ez a nemzet. Ennél sokkal több ez a nemzet. Csak végre meg kéne vonni a bizalmat a sóhivataloktól. És meg kéne adni a bizalmat a tanárnak, szomszédnak, főnöknek, dolgozónak, boltosnak és idegennek. Egymásnak.

(Pintér Krisztián)