Van egy ilyen önfejlesztő előadásokra tervezett demonstráció, melynek során megkérsz egy résztvevőt, hogy a két tenyerét felemelve nyomja a tiédnek, afféle kétkezes pacsi tartásban, majd próbáljon eltolni téged, te pedig próbálsz ellenállni. De valójában nem ellenállsz, hanem úgy engeded magad eltolni, hogy közben arra menjetek, amerre te akarod. Így vezetni tudod az illetőt, aki közben erről mit sem sejt. Hogy ezzel a játékkal mit akarnak bemutatni, én nem tudom. De azt tudom, hogy nekem mit mond: ha nem tudod, milyen játékban veszel részt, úgy elég nehéz jót lépni.

Te mit szólnál hozzá, ha ráébrednél, hogy olyan játékban veszel részt, amiről fontos részleteket veled nem közöltek? Neked azt mondták, hogy tolni kell, de akik mondták, egész másban mesterkednek. Ha megtudnád, vajon felháborodnál, vagy inkább elhessegetnéd a dolgot, mint képtelenséget? Csak azért kérdezem, mert éppen arról kívánok beszélni, hogy a tágan értelmezett politikus réteg egy egészen más játékot játszik, mint amiről neked szóltak.

Igazán nem olyan nagy meglepetés, hogy egy szervezet vagy embercsoport nem egészen azon elvek mentén gondolkodik, amit a prospektusba ír. Mindenki érti, hogy a pincér nem azért udvarias, mert annyira szeret minket, hogy a vitamint gyártó cég nem az őrangyalunk, és a vízvezetékszerelő sem fog szomorkodni, ha ázik a falunk. Nem arról van szó, hogy az emberek önző dögök, hanem arról, hogy mindenkinek megvan a maga baja, a maga céljai, a maga szerepe, a maga személyisége, és a maga életstratégiája. A kooperáció lényege az, hogy a különböző érdekeket hogyan lehet összehangolni úgy, hogy végül mindenki relatíve jól járjon.

Miért lenne a politika, amibe beleértetik a média is, a “hivatalos” tudomány is, és még az úgynevezett elit is, akármi is legyen az, szóval miért is lennének ezek más fából faragva? Az is csak egy foglalkozás. Ahogy a táplálékkiegészítőket forgalmazó cégek is simán eladnak neked haszontalan dolgot, ha te azt megveszed, úgy a politikusok sem fognak egy pillanatig sem habozni, hogy bármit mondjanak vagy bármilyen döntést meghozzanak, ami a hatalmukat növeli, szavazatot hoz, vagy helyzetbe juttatja a barátokat és üzletfeleket. De most komolyan, van olyan ember, akinek ez új? Jobb napjain az ember tudja, mi a stájsz. Sajnos egy ideje a legtöbb embernek nem igazán vannak jobb napjai.

Felelevenítésképpen vegyük át még egyszer mit is akar a politikus. A politikus az az ember, aki úgy véli, hogy ő többre hivatott, mint az átlag járókelő, ő irányítani hivatott másokat. Hogy aztán ez küldetéstudatból vagy puszta hatalomvágyból fakad, az személyenként változó, de a végeredmény szempontjából mindegy. Demokráciában a politikus hatalomhoz jutásának eszköze az, ha szavazókat tud magának szerezni, az ellenzéket pedig kinyírja. A játékszabályok ezzel lényegében ki is fújtak, minden más csak esetleges és származékos. Politikus bármikor kész igazat mondani, ha azzal jut előbbre, csak sajnos ez egy elég ritka eset. A gyakori eset az, hogy hazudni, ferdíteni vagy ködösíteni jobb, a sikeres politikusnak pedig abban is jeleskednie kell.

Mit fog tenni a politikus, ha egy bizonyos álláspont nagy népszerűségnek örvend? Várhatjuk-e, hogy alapos mérlegelés után higgadt hangú nyilatkozatban a kormány bejelenti, a népszerű állásponttal nem értenek egyet. Bizonnyal, ha ehhez valamilyen anyagi érdekük fűződik például. De aligha, ha a társadalmi nyomás túl nagy, az ellenérdek pedig mondjuk kevés. Ilyenkor a jó vezér a nép élére áll, a mindenki által várt megoldást mint kormánystratégiát a nép közé szórja.

Természetesen a marketing bonyolult műfaj, nem elég azt tenni, amit a nép akar, azt is vizsgálni kell, mire hogyan reagál. Könnyen lehet, hogy némi kezdeti ellenállás után hamar megtörik, vagy éppen meg is szereti a kormány által kijelölt irányt. Az is lehet, hogy a nagyon népszerű ötlet annyira rossz, hogy megvalósítását azonnali megbánás követné. A jó politikus az ilyesmit megérzi, tévedés esetén pedig gyorsan korrigál. Az azonban soha nem fordulhat elő, hogy a politikust a tények, a logika, a koherencia, vagy hosszú távú következmények érdekeljék. Semmi oka nincsen rá, hogy ilyesmivel foglalkozzon. Nem térül meg.

Ha bárki abban a hitben ringatja magát, hogy létezik valamiféle szűrő, valami varázsszer, amitől az áruházak polcain nem lesz haszontalan vagy éppen káros holmi, és amitől a politikus elkezd a mi érdekünkben cselekedni, akár a sajátja árán, az nem tudom, melyik csatornát nézte eddig. Biztos nem azt, amit én. Ez az ország nincs vezetve, nincs menedzselve. De semelyik sincs. A közvélemény van menedzselve, semmi más. A vezetők egy másik játékot játszanak, mint amit te. Abban a játékban te bábu vagy, haszonállat vagy.

Ez az írás egyébként a koronavírusról szól, még ha nem is látszik rajta. De a hátralevő részén látszani fog.

Képzeld el, hogy te vagy a kormányfő. Érdeklődési köröd kimerül az uralkodási vágyad mind alaposabb kiélésében, illetve az ahhoz szükséges szavazatok megszerzésében. Tegyük fel továbbá, hogy évek óta járványokkal riogat a sajtó: madár és sertés variációban érkező influenzák, ebolák, satöbbi. Megjelenik egy új vírus Kínában, melyet először tagadnak, majd hirtelen lezárnak egy magyarországnyi várost hetekre. Ezen a ponton a világsajtó megszagolja a szenzáció lehetőségét, és ötös sebességre kapcsol. Mit teszel?

Ha jól játszod a játékot, a járvány maga nem sok vizet zavar. Ha akár a lakosság 10%-a meghal, az sem olyan nagy ügy, ha közben a hatalmadat meg tudod tartani. Az igazi veszély a közvélemény, ami ha fordul, a veszteséged nem a nyáj 10%-a lesz, hanem ugyebár száz. És persze a mindig ráérő ellenzék sose nyugszik, reggeltől estig arról fognak beszélni minden fórumon, hogy te milyen pocsékul kezeled a szituációt. A helyzet súlyosságából fakadóan őszinte beszédnek és józan politizálásnak helye nincs. Nem mintha általában érdekelne téged az ilyesmi, de most aztán egész biztos nem.

Adott tehát egy jól előkészített pánik. Mindenki remegve ül a tévé előtt, jön a pestis! A sajtó teljes gőzzel beszámol minden egyes halottról, minden egyes celebről aki vagy elkapta vagy nem, minden egyes működésképtelen és alulfinanszírozott kórház vagy idősotthon vergődéséről. Mindenki rád néz. Mit teszel?

Az Orbán kormány óvatosan kezdte. Kellett nekik ez az egész, mint üveges tótnak a hanyattesés. Kezdtek tehát operett-törzzsel majd nem sokkal később két hét lezárással. A két hét mögött milyen érvek voltak? Nem kell hozzá epidemiológusnak lenni, hogy az ember belássa, két hét alatt nem fog elmúlni a járvány az egész világon, de még a környéken sem, tehát utána ugyanott leszünk, mint előtte. Akkoriban húzták elő a kalapból a laposítást. Ám akkor éppen nem volt se beteg, se kórházi túlterheltség, nem volt mit laposítani. Mielőtt túl messzire megyünk az érvek kalapból előrángatásával, megmondom én inkább az igazit: ez volt a próbaidőszak. Valamit muszáj volt tenni, és az a valami elég komoly kellett legyen, hiszen az ilyesmit félvállról venni nem lehet. Ki kellett próbálni, hogy az emberek szeretik-e vagy lázadnak. Szerették, a legtöbben maguktól is legszívesebben otthon maradtak volna, csak nem mertek vagy nem volt lehetőségük. Ezért túl nagy tiltakozás nem volt, rögtön lett is belőle két hónap.

Mi indok volt két hónap után a karantént feloldani? Amikor feloldották, a fertőzöttek száma és a betegek száma is magasabb volt, mint a karantén előtt. Milyen szakmai érvek állnak emögött? Semmilyenek. Állnak viszont politikai okok, mégpedig az, hogy az embereknek elegük lett, nyaralni készültek, és a számok javultával a pánik is csökkent.

Év elején még általánosan elfogadott ismeret volt, hogy a maszk nem hatékony módszer, a WHO és az operett-törzs is állást foglalt a maszkviselés ellen. Áprilisra megfordult a szél, a maszk a védekezés szimbóluma lett. Senki meg nem kísérelte megmagyarázni a változás okát, az újságírók sem firtatták a kérdést. Márpedig vagy azelőtt beszéltek marhaságot, vagy akkor, mindkettő érdeklődésre adott volna okot. Ha új tudományos eredmény volt mögötte, azt nem kommunikálták túl jól, mert keresve sem találni olyan vizsgálatot, ami akármennyire is meggyőző lenne. Eldugták talán nagydobra verés helyett? Később előálltak azzal a szürreális magyarázattal, hogy a maszkhiányt akarták megelőzni, ilyen ravaszak ők. Az érv sok sebből vérzik. Először is, még ha meg is vesszük névértéken, a reputációjuknak ezzel vége. Honnan tudni, hogy amit most mondanak, az nem puszta ravaszkodás? Másodszor, fel kellett volna találniuk az időgépet, hogy visszamenőleg felülírják a sok évtizedes szakirodalmat, állásfoglalást és gyakorlatot.

A megoldás persze nem meglepő, nincs ilyen tudományos eredmény. A valódi indok az, hogy a maszkhordás régóta irígyelt eleme a japán kultúrának. Jelentkezzen az, aki még nem hallotta a legendát, hogy Japánban a betegek maszkot vesznek, hogy ezzel védjék a többieket. Legenda mondom, nem feltétlenül azért, mert nincs benne igazság, az is lehet, hogy van. De annak könnyen utána lehet járni, hogy az arc eltakarása ázsiában ezer más okból is történhet, pusztán csak azért, mert a kultúrájuk nem tiltja, ott nem nézik meg azért az embert, itt meg igen. A légúti vírusok pedig ennek ellenére vidáman terjednek Japánban is. A legenda azonban nem törődik a valósággal, az helyi termék, olyanok költik, akik a japán kultúrát nem ismerik, és erre nem is törekednek. A legenda tehát az, hogy a japán ember fegyelmezett és közösségi lény, míg a magyar önző és önfejű, ezért látsz ott maszkot, nálunk meg krahácsoló embereket, akik a buszon szórják a vírust felelőtlenül.

Ülünk a krahácsoló ember előtt a buszon, és arra vágyunk, bárcsak szkafanderben lennénk, bárcsak megvédene valami a levegőben szálló betegségtől. Hogy a legtöbb textil vagy papír maszk egyáltalán nem véd, az másodlagos szempont, a védettség érzete elég. Tehát ülünk a buszon, és vágyakozunk, de nem vagyunk elég autonóm személyiségek ahhoz, egyedül üljünk maszkban, kíváncsi és gúnyos tekintetek kereszttüzében. Azért kell kötelezővé tenni! Ha mások is maszkban vannak, akkor nekem sem ciki. Ráadásul lehet hivatkozni arra, hogy én csak a törvényt tartom be. Kavics a cipőben az a pár deviáns, aki juszt sem veszi fel. Ha ebből nem lesz bajuk, akkor mi sem hivatkozhatunk a kötelezőségre, a cikiség érzete nem tágít. Ezért kell verni az asztalt teljes erőből, hogy akin nincs, annak kezét-lábát törjék, tömlöcbe vessék, harmincezer forintra büntessék. Nem a másikat akarjuk kényszeríteni, hanem saját kételyünket akarjuk eloszlatni. Hogy aztán a maszk véd-e bármi ellen, az senkit nem érdekel, se az utca emberét, se a politikusokat, beleértve az öltönyös és a fehér köpenyes változatokat is.

A vírus alig tette be a lábát az országba, már tudni lehetett, vagy legalábbis beszélték, hogy a betegség kimenetelét meghatározó egyik legfontosabb laborérték a D vitamin szint. Emlegették a cinket is. Még a tavaszon került elő egy speciális UV lámpa, ami hosszú távon sem okoz problémát embernek, de a vírust semlegesíti. D vitamint szedni amúgy is indokolt lenne télidőtájt, modern életmódunk mellett még nyáron is, ha nem vagyunk napon. Ennek ellenére nem súlykolják minden nap, mint a maszkot. Miért nem? Szereztek sokezer felesleges lélegeztetőgépet, de a speciális UV lámpáról nem nagyon láttam magyar hírt. Miért nem? A közvélemény ezeket a híreket valamiért nem kapta fel, az ingerküszöbünket meg nem ütötte, így politikai relevanciája nem lévén sem a kormányzati kommunikáció, sem az állami bürokrácia nem parazolt rá figyelmet.

Hét nem telik el anélkül, hogy a hosszútávú immunitás hiányáról valami cikk meg ne jelenne. A politikai motiváció a napnál is világosabb. Hiába jelenik meg akárhány vizsgálat, ami kimutatja az immunmemória meglétét hosszú idővel a fertőzés után, függetlenül a lefolyástól, 98% feletti valószínűséggel. Az ilyen cikkeket csak az találja meg, aki “vírustagadó” fórumokat olvas. Ha egy celeb kétszer elkapta, saját állítása szerint, az címlapra kerül. Ha hiszünk az immunitásban, jó stratégia lenne a svéd modellt követni. Vagy aki átesett, kaphatna igazolást, amivel mentesül a maszkban bohóckodás terhétől, netán még a vásárlási idősávot sem kéne betartania. Gyaníthatóan éppen ez a baj, az emberek hallani sem akarnak arról, hogy jobban járnának ha átesnének rajta hamar, és visszatérhetnének az életükhöz. Még csak az kéne! Sokkal jobb, ha mindenki retteg, és aki nem, az legalább úgy tesz! Mentességről pedig ne is álmodozzanak! Sőt, körmös jár a fegyelmezetlenségért, hisz különben nem kapta volna el.

Legújabban azt halljuk, hogy az oltás véd a betegségtől, de nem szükségképpen véd a terjesztéstől. Ne zavarjon senkit, hogy ez homlokegyenest ellentmond mindennek, amit az oltásokról eddig tudtunk. Számos oltás csak 60-80%-os védettséget ad, ha a terjedést nem fékezné, a járvány ugyanúgy terjedne, és a maradék elkapná, igaz? De nem ez a helyzet, éspedig éppen azért, mert a beoltott személy nem, vagy csak sokkal kevésbé terjeszti a kórt, ahogyan az köztudott volt egészen pár hónappal ezelőttig. Az új oltás, ami állítólag a tudomány csodája, nem így működik? És ez nem bombahír, hanem csak közlik tényként? Mégis mire alapozva? Aki utánajár, annak kiderül, hogy eme bölcsesség forrása az engedélyeztetési dokumentum egyik odavetett mondata, miszerint a klinikai vizsgálat során nem próbálták a transzmissziót vizsgálni. Az ok világos: annak vizsgálata sokkal bonyolultabb lett volna, arra idő, főleg egy gyorsított eljárásban, nem volt. Nem állítja tehát senki, hogy ne akadályozná a terjedést, hanem csak azt, hogy erre a vizsgálat nem terjedt ki. Bármekkora összegben fogadhatunk arra, hogy akadályozza, ahogy az összes többi oltás is, az esetek túlnyomó részében. Bizonyára lehet majd találni ellenpéldákat a celebvilágból, és azokat meg lehet járatni a címlapon, de a járványt a statisztika érdekli, a celebek nem. Az embereket viszont a celebek érdeklik, így lett a járványt megállító csodaszerből egyik napról a másikra puszta önvédelem, amely természetesen nem jogosít fel a lazaságra. Lazításról szó sem lehet, amíg a mi fenekünk sajog a görcsöléstől.

Januárban még kérdés volt, hogy Kína hogy jön ki ebből az ügyből. Kína az a hely, ahol denevért esznek, és ezzel az egész emberiséget veszélyeztetik? Akik először tagadják a bajt, majd nem engedik be a WHO megfigyelőit? Ezért a kínai propaganda-gépezet haladéktalanul munkához látott. Az egyik első akciójukként elintézték, hogy ne Wuhan-flu és Wuhan-vírus legyen a betegség és a kórokozó neve, hanem a hangzatos Covid-19 illetve SARS-CoV-2. Az indok az, hogy nem illik helyeket, ahol emberek élnek, betegségekkel összekötni. Jó, értem én hogy tökmindegy, de mintha korábban ez kevésbé lett volna fontos. Gondolom a Middle East az még éppen belefér (v.ö. MERS). Hogy a WHO-t Kína irányítja, az amúgy is nyilt titok, de bizonyíték híján mindenkinek jogában áll a WHO-t komolyan venni, amikor csak neki kedvez.

Nyárra lényegében eldőlt a csata, Kína egyértelműen előnyére tudta fordítani a helyzetet. Először is divatba hozták az általános karantént, mint a járvány kezelésének elsődleges kezelési módját. Soha azelőtt ilyen nem történt. Természetesen Kína kiválóan le tud vezényelni egy ilyen akciót, míg Európában bizonyos embertípusok még akár nyíltan fel is szólalnak, vagy éppen csak nem tartják be. Az általános felfogás hamar az lett, hogy íme, Kína meg tudja oldani, amit mi nem. Véletlenül sem az, hogy nem szeretnénk olyan országban élni, ahol több hétre házi őrizetbe lehet tenni egy egész várost minden előzetes figyelmeztetés nélkül, és akinek nem tetszik, az átnevelőtáborban végezheti, öngyilkos lehet, vagy szőrén-szálán eltűnhet.

Kína tíz (hat, akárhány) nap alatt épít kórházat, nálunk meg hullik a vakolat, igaz? Az egész világnak tudnia kell erről. Nehéz elhinni, hogy szorgos újságírók derítették fel az esetet kitartó nyomozással. Valószínűbb, hogy egyik a másiktól vette át, az első meg készen kapta egy kínai “hírügynökségtől”, amelynek pont annyi hitele van, mint az orosz RT-nek. Legalábbis annyi kéne legyen. Aki ezeket elhiszi, ugyanígy elhitte volna a szovjet “híreket” 1980-ban. Ami nem olyan nagy meglepetés, hiszen van, aki a szovjet híreket máig elhiszi.

Amióta a világ a járvánnyal küzd, különböző mértékű gazdasági visszaesés volt megfigyelhető, illetve különböző mértékű kilábalás. A számok szerint a fejlődő világ húzta a legrövidebbet. Nagy szerencse, hogy az ő boldogulásuk senkit sem érdekel, aki valamit is számít a geopolitika színpadán. Európa és Amerika a saját hitehagyott populációjával küzd, azaz pontosabban a hitehagyott populáció küzd saját magával. Eközben Kína, köszöni, egész jól megvan. Pontosabban “Kína”, mivelhogy diktatúrában ha az ország jól van, az nem azt jelenti, hogy az emberek vannak jól, az azt jelenti, hogy a diktátor többet költhet fegyverre. És még népszerű is az egész világon.

A józan ész szemszögéből nézve a járvány kezelése egy ellentmondásokkal, hazugságokkal, inkonzisztenciákkal teli zagyvaság. Bőségesen elegendő lenne a politikai elit totális bukásához, beleértve a legtöbb ellenzéki formációt is. A járvány kezelése azonban nem cél, és így nem is nézzük a józan ész szemszögéből. A döntéshozók szerte a világon azon dolgoznak, hogy a tömegpszichózis viharos tengerén navigálva a saját pozícióikat javítsák. Vagy legalább ne rontsák. Jusson eszedbe, ha valamilyen intézkedést meghoznak, amit régóta alig vártál, az nem azért van, mert megkésve bár, de végül megjött az eszük. Az azért van, mert elég sokan akarták még rajtad kívül. Ha nagy tömegek azt várnák, hogy valami sámán járjon végre démonűző táncot, hamarosan ki lenne nevezve a Nemzeti Fősámán. Nekik odafenn tök mindegy. Odafenn nincs járvány, nincs démon, csak geopolitika van, meg hatalmaskodás van, meg közönséges lenyúlás van. A világ körülöttünk porig éghet, ha téged a pánik vakít el, a vezetőket pedig a hatalomvágy. Már nem sok kell hozzá, hogy porig is égjen.