A Szabadság Filozófiája

Van egy ilyen önfejlesztő előadásokra tervezett demonstráció, melynek során megkérsz egy résztvevőt, hogy a két tenyerét felemelve nyomja a tiédnek, afféle kétkezes pacsi tartásban, majd próbáljon eltolni téged, te pedig próbálsz ellenállni. De valójában nem ellenállsz, hanem úgy engeded magad eltolni, hogy közben arra menjetek, amerre te akarod. Így vezetni tudod az illetőt, aki közben erről mit sem sejt. Hogy ezzel a játékkal mit akarnak bemutatni, én nem tudom. De azt tudom, hogy nekem mit mond: ha nem tudod, milyen játékban veszel részt, úgy elég nehéz jót lépni.

Te mit szólnál hozzá, ha ráébrednél, hogy olyan játékban veszel részt, amiről fontos részleteket veled nem közöltek? Neked azt mondták, hogy tolni kell, de akik mondták, egész másban mesterkednek. Ha megtudnád, vajon felháborodnál, vagy inkább elhessegetnéd a dolgot, mint képtelenséget? Csak azért kérdezem, mert éppen arról kívánok beszélni, hogy a tágan értelmezett politikus réteg egy egészen más játékot játszik, mint amiről neked szóltak.

Az adócsökkentés olyan a választási kampányban mint a refrén a popslágerekben. Jól megjegyezhető, a többi szöveghez nem sok köze van, értelme is ritkán, de jól hangzik, sokszor ismételgetik, ezért aztán mindenki szereti. A tipikus adócsökkentési ígérethez jellemzően szorosan hozzátartozik egy magyarázkodó klauzula, amiben mindenki biztosítva van, hogy a csökkentés fedezete nem az ő jól megérdemelt jussa lesz, hanem a hatékonyság növelése, állami hivatalok áramvonalasítása, felesleges programok megszüntetése és más effélék. Ez az egész adócsökkentési mizéria az utolsó szóig aljas hazudozás, és ma azt fogjuk megnézni, hogy miért.

Ez az esszé normálisan indul, fogunk elmélkedni problémákról és látásmódokról, de aztán belelovaljuk magunkat mindenféle légbőlkapott teóriákba, mindenkit jól összeszidunk, tehát semmiképpen nem érdemes félbehagyni. Viszont a legvégén még egy javaslattal is elő fogunk állni, mert kell a pozitivitás.

Korunk bármilyen fontos problémájáról essék szó, egészen biztosan felbukkan valami “miért nem csináljuk azt hogy” formájú javaslat. Csak egy pár gyors példa, ha valaki nem hiszi. Miért nincs napelem minden háztetőn? Miért nem használunk hidrogénes autót? Víztározót energiatárolásra? Nem lehet-e széndioxidot szénné vagy karbonáttá alakítva elásni? Űrszemetet nem lehetne-e napba dobni. Miért nem bányászunk kobaltot valahol máshol, nem polgárháborús zónákban? Akár egy aszteroidán. Miért nem építenek minden kereszteződést többszintesre? Vízhiányt nem lehetne tengervíz sótalanításával megoldani? Miért nincs olyan adatbázis, amiben benne van minden X?

A demokrácia olyan, mint az olcsó nyaralás: katalógusból választjuk retusált képek alapján, majd győzködjük magunkat, hogy összességében azért jó volt. A továbbiakban azt fogjuk áttekinteni, hogy milyen az a katalógus-demokrácia, amivel mindenkinek kötelező egyetérteni, és ezzel szemben mi a valóság. Majd kifejtjük, hogy míg az előbbi lehet egy valós társadalomszervezési modell, még ha nem is optimális, utóbbi egészen biztosan nem az, és csak idő kérdése, hogy tragédiához vezessen. Vágjunk is bele.

Ezen a blogon szokatlan módon ma a távoli jövőről fogunk elmélkedni. Az ilyen elmélkedések általában azt vizsgálják, hogy egy ma még nem létező technológia hogyan változtathatja meg az életünket. De mivel ez itt gazdaságtani, morálfilozófiai blog, technológiáról csak érintőlegesen lesz szó. Ellenben lesz szó arról, hogy mindenféle tudományos áttörés nélkül is lehetséges hatalmas fejlődés, sőt, az lenne a meglepő, ha az nem következne el. Ma tehát nem fogunk feltételezni semmit, amire ne lehetne egészen nyugodtan fogadni. Kivéve azt, hogy az emberiség összekapja magát, és elkezd ésszerűen cselekedni. Ezt valóban nem tudjuk megígérni, minden mást, ami el fog hangzani, igen.

Napjaink egyik komoly problémája, hogy sokszor a legalapvetőbb fogalmainkkal is definíciós problémáink vannak és már nem tudjuk azokat elkülöníteni teljesen ellentétes fogalmaktól. Ez ellehetetlenít számos társadalmi vitát és torzítja a vitapartnerek erkölcsi megítélését.

Mi a segítségnyújtás? Segítségnyújtás történhet például akkor, amikor valaki kellemetlen, kiszolgáltatott állapotba kerül, amiből önerővel nem, vagy csak nagyon nehezen tud kitörni. Ekkor mi az időnk, fizikai erőnk, vagy egyéb erőforrásaink egy részét a másik rendelkezésére bocsáthatjuk, hogy a másik mielőbb kikerüljön a kellemetlen állapotból. A segítségnyújás önzetlen, nem várunk ellenszolgáltatást cserébe. A tevékenységet általában valamilyen környezetjobbító szándék, vagy a puszta empátia motiválja.

Előzetes a türelmetlenek kedvéért: ma nem Putyint fogjuk szapulni, hanem a baloldali médiagépezetet. De sajnos előbb ismertetni kell a helyzetet, így a cikk Putyinnal indul. Kis türelmet kérünk.

Hetek óta attól hangos az amerikai sajtó, és így aztán a világsajtó is, hogy Putyin elcsalta az amerikai választást. Ennek eszköztára kettős, egyrészt feltörte számos Demokrata politikus email fiókját, majd azt a Wikileaksnek átadta. De mostanában egy másik sztori a téma: kamu híroldalak egész hálózatát üzemelteti az orosz titkosszolgálat. A módszer az, hogy a sokszáz Moszkva által gründolt pitiáner weboldal valamelyike előtalálja a témát, amit aztán átvesznek nagyobb, ismertebb oldalak, majd végül remélhetően bekerül a tömegmédiába vagy terjedni kezd a facebookon, twitteren. Kit érdekel, kérdezhetnénk, a citrom rákgyógyító hatása is futótűzként terjed, az ilyesmin nem érdemes túl sokat rugózni. Ám, állítja a vezető média, Donald Trump megválasztása az orosz propaganda munkájának eredménye. Ez azért mégiscsak számít, nem? Putyin, korunk Nérója, fel akarja gyújtani a világot, és élvezettel nézni, ahogy porig ég. (Nem kérünk kommentárokat arról, hogy Néró semmi ilyesmit nem tett. Tudjuk. De jó sztori.)

Az elmúlt napokban ismét tanúi lehettünk, amint egy állami szervezet feladatkörének szinte minden aspektusában kudarcot vall, majd ezt arroganciával és hatalmaskodással tetézi. E cikkben azt fogjuk elemezni, hogy a látványos felsülések a rendszer tervezői számára egyáltalán nem problémák. A szervezet valóban kudarcot vallott, de ennek természete egészen más, mint a sajtóban megjelenő naív értelmezés, és azon messze túlmutat.

Természetesen a Magyar Úszó Szövetségről, és annak arrogáns vezetőjéről van szó. Az általános értelmezés az, hogy a Szövetség nem látja el a feladatát, mivel nem megfelelően támogatja az úszókat pénzzel és felszereléssel, szervezési problémák vannak, hivatali hatalmaskodás van, az úszók elégedetlenek, és ez előbb-utóbb az úszósport rovására fog menni. A haragos tömeg ezért a vezető lemondását követeli, és egyben a kormányt is hibáztatja, amiért egy ilyen komisszárt nevezett ki, vagy mert nem hívja vissza elég gyorsan. Az a baj ezzel az értelmezéssel, hogy a Magyar Úszó Szövetségnek soha nem voltcélja az úszósport működtetése, pláne nem az, hogy maguk az úszók elégedettek legyenek.

Osztrák közgazdasági iskolai körökben erőteljes kritika fogalmazódik meg a neoklasszikus mikroökonómia iránt (is). Ez persze sokszor megalapozott. DE. Akarok egy rövidet írni arról, hogy mégis mik a neoklasszikus iskola előnyei és erényei. Mert nem minden rossz ám kapásból ami neoklasszikus. Sőt, a matematikai nyelv miatt képesek vagyunk rengeteg információt besűríteni, így sokkal könnyebb hosszú távon raktározni vagy igazán mélyen megérteni, alkalmazni bizonyos fogalmakat. A jó neoklasszikus mikroökonómia és a jó osztrák mikroökonómia egymást erősitik. Aki mindekettőt jól érti, az tisztábban látja mindkettőt önmagában is. A textuális osztrák megközelítés és a geometriai (vektoralgebrai) neoklasszikus vizualitás egymást kiegészítő jószágok.

Olvasható egy írás a PKP blogján, ami látszólag arról szól, hogy elég legyen a kapitalizmust támadó könyvekből. Eddig mélyen egyetértünk, azonban mégis szót kell kérjünk személyes megtámadtatás okán, mivel a cikk valójában egészen másról szól. A írás itt (http://hafr.blog.hu/2016/07/29) található meg.

Be kell vallani, könnyen előfordulhat, hogy rosszul értelmezünk valamit, mivel a cikk szivesen áldoz a precízségből a hatásvadászat oltárán. Munkahipotézisként az alábbi állításokat tekintjük a vita tárgyának:

1. a szabad piacgazdaságban a tőke ott keletkezik, ahol amúgy is sok van belőle. ez milliárdos oligarchák felemelkedéséhez és nemkívánatos jövedelemkoncentrációhoz vezet.
2. a jövedelemkoncentráció tönkreteszi az “archaikus társadalom kohézióját és identitását”.
3. ez ellen kizárólag az állam és az erkölcs együttese képes védelmet nyújtani.
4. különben szélsőségek megjelenése vagy akár polgárháború várható.