Minden uralomnak két támasza van, a legitimáció és az erőszak. A legitimáció tulajdonképpen az a narrativa, közfelfogás, amivel a társadalom a hatalom elfogadását indokolja. Mivel azonban az sosem fordul elő, hogy a narratívát mindenki maradéktalanul elhiggye, óhatatlanul lesznek lázadozók. Az ilyen embereknek a hatalom beveri a pofáját, vagy legalábbis ezzel fenyegeti meg őket. Tehát a legitimáció és az erőszak egymást kiegészítő eszközök.
A legitimáció előnye kézzelfogható. Ha az emberek nem is lázadoznak, nem is akarnak változtatni, mert elhiszik, hogy a dolog így van jól, akkor nem kell őket katonasággal kordában tartani, és nem kell őket olyan nagyon ellenőrizni. A legitimáció önmagát erősíti, mivel a látványos erőszak csökkenéséhez vezet, amit az alattvalók persze értékelnek. Minden uralmi rendszer a legitimáció mértékét igyekszik maximalizálni, a szükséges erőszakot pedig ezzel minimalizálni.
Az uralom evolúciója a narratívák evolúciója. Ha egy uralkodó (réteg) ki tud találni hihetőbb narratívát, vagy jobb munkát végez annak propagálásával, stabilabb és/vagy olcsóbban fenntartható uralmat építhet ki. Az ilyen uralmak általában nagyobb hatalomhoz, ennek következtében pedig terjeszkedő, térítő szándékokhoz vezetnek. A jobb narratívák és jobb indoktrinációs módszerek előbb-utóbb kiszorítják a gyengébbeket. Ennek módja lehet az, hogy az uralkodó marad, de adoptálja a sikeres módszereket. Ám lehet az is, hogy a tohonya öreg uralkodót egy modern gondolkodású trónkövetelő vagy hódító váltja le. A kettő lényegében azonos, hiszen nem az uralkodó személye a fontos, hanem az uralom maga. A politikatörténelem (szemben mondjuk a gazdaságtörténettel) tulajdonképpen nem más, mint ezen narrativák története.
Vegyünk egy történelmi példát. A monoteizmus megjelenése lehetővé tette, hogy állam és vallás összefonódjon. Politeizmusban vagy animizmusban mindenki sokféle istenhez, szellemhez imádkozik, akiknek mind megvan a maga személyisége, célja és szeszélye. Hiába hivatkozna egy uralkodó arra, hogy őt a fák istene, vagy a szerencse istene támogatja vagy választotta ki. Ez a helyzet kiemeli őt az átlagemberek köréből, de lehetnek más isteneknek is kiválasztottjai, akik éppen úgy jogot formálhatnának a trónra. A monoteizmus azonban kiiktatja a konkurenciaharcot, és univerzális isteni felhatalmazást ad a mindenkori despotának.
Az eddigi legsikeresebb uralmi narratíva az, amiben élünk itt, a nyugati világban. Ennek alapvetően két eleme van: az egyik a demokrácia, a másik az ideológiai megosztás. A modern nyugati uralkodók tagadják az uralom puszta létét is, magukat közszolgának hívják, hivatkozva a tényre, hogy gyakorlatilag nulla költséggel, egyetlen szavazattal, le lehet őket váltani. Ezzel a szükséges erőszak mértéke soha nem látott mélységbe zuhant, a büntetések ritkák és enyhék, az erőszakszervezetek jellemzően inaktívak és békések, a rendszerrel való nyílt szembenállás megtűrt. A narratíva másik elemét a mesterséges ideológiai tengelyek adják. Ezek a tengelyek úgy fekszenek, hogy egy esetleges elmozdulás nem befolyásolja lényegesen az uralom helyzetét. Progresszív vagy egykulcsos adó, keresztény-barát vagy szekuláris állam, kicsit több vagy kevesebb adó, kissé modernizált vagy maradibb (de ugyanúgy kötelező) oktatási rendszer, aktív vagy passzív külpolitika, keleti vagy nyugati irányultság, ilyen és hasonló irányok, amikben a választónak beavatkozási lehetősége van. Egyik irányú elmozdulás sem vonja kétségbe a mindenkori politikai garnitúra azon jogát, hogy az életünkbe minden morális alap nélkül beavatkozzon.
Van egy érdekes következménye a demokratikus-megosztó narratívának, de ez valóban inkább csak érdekesség, mintsem lényeges elem. A demokratikus uralmi rendszerben a tényleges uralkodó nem folyamatosan uralkodik, hanem “részidőben”. Óhatatlan, és a rendszer betervezett viselkedése, hogy a uralkodó személy vagy párt időnként változik. A kormányzó párt kisebbségbe kerül, az addigi ellenzék pedig többségbe. Ez azonban nem változtat a lényegen. A politikusok nyilván örülnének, ha ez nem így volna, de nem tehetnek semmit. A demokratikus narratíva annyira erős, hogy nem versenyezhet vele semmilyen más létező autoriter rendszer. Nekik tehát tudomásul kell venni, hogy a koncon osztozni kell. A mi szempontunkból pedig, mint már mondtam, teljesen mindegy az uralkodó tényleges személye. Csak az számít, amit csinál.
A demokrácia tehát egy álomvilág, egy hamis világképből fakadó téves viselkedésforma. A kiút pedig nem forradalom vagy politikai győzelem, hanem a hamis narratíva tévedéseinek és manipulációinak szisztematikus feltárása.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Mandiner blogajánló 2014.10.13. 14:00:02
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
aszterixagall 2014.10.13. 11:11:35
Amit a narratívák evolúciójáról írsz, az nagyon emlékeztet arra, ahogy Daniel Dennet gondolkodik a vallásos rendszerek fejlődéséről - és valóban, te is vallásos példát hozol. Ismered esetleg Dennet munkáit?
Más. Ha nem is számít igazán, hogy demokráciában ki van hatalmon, maga a tény, hogy demokratikus körülmények között lehet csak oda kerülni, mindenképp befolyásolja azt, ahogy az uralkodó réteg viselkedni fog. Nem biztos, hogy olyan irányba, ami libertáriánus szempontból kivánatos, de mindenképp befolyásolja. Egyetértesz?
Pintér Krisztián 2014.10.13. 12:02:15
naná, hogy egyetértek. nézd meg az USA történetét. kezdte úgy, hogy egy nagyon laza királyságból demokratikus országgá vált. azóta egy mindenkire veszélyes, mindenkit megfigyelő, mindenre rátelepedő, civileket rutinszerűen gyilkoló orwelli szuperhatalommá nőtte ki magát. mindezt teljesen demokratikus körülmények között.
Danubium 2014.10.13. 14:56:50
Ez meglehetős tájékozatlanságra vall.
Az ókori államokban az uralkodó egyszerre volt egy istenség és a legfőbb főpap.
Elég csak az isteni Caesarokra vagy a bibliai Nabukodonozorra gondolni.
A kínai császárok pedig egyenesen az összes isten fölött állónak tekintették magukat, mert mindegyikük kultuszát betilthatták.
pucros 2014.10.13. 15:40:36
Ugyanis nem olvastunk semmit arról, hogy ez a metanarratíva miért jobb más lehetséges metanarratíváknál. Mert ha lehetséges így is magyarázni, attól már a többi magyarázat hamis?
Pintér Krisztián 2014.10.13. 18:49:16
Pintér Krisztián 2014.10.13. 18:51:23
BlackVoid 2014.10.13. 19:07:39
Ugyanis a világon nagyrészt most pont ez van. És én az ilyen rendszert nem nevezném demokratikusnak. USA az iskolapélda.
Pintér Krisztián 2014.10.13. 20:50:35
pucros 2014.10.13. 23:10:32
Arra emlékszem, hogy tizenkét évesen mindenre, amit akartunk, azt mondtuk, hogy "jogom van hozzá!" és fel voltunk háborodva, hogy pusztán csak mert ide születtünk, ezek a törvények megkérdezés nélkül vonatkoznak ránk. És most nem nagyon látom, hogy a meglátásaid mennyiben különböznek ettől.
Aztán felvilágosítottak, hogy a törvényen kívüliség régen egy létező opciónak számított - csakhogy az büntetés volt, mert a gyakorlatban azt jelentette, hogy a törvényen kívülinek nyilvánított ember védtelen, szabad préda. Tehát a létező törvények magunkra nézvést vett hatályának az elismerése komoly előnyökkel jár.
Ezt felismerve már csak azon gondolkodhat az ember, hogy miként vehet rá másokat, hogy együtt megváltoztassuk a ránk érvényes törvényeket.
Sajnos ezzel is van nem kevés probléma. Támogatást csak érdekeltségtől remélhetsz a legszebb ideának is, viszont amikor megvan az érdekeltség, az idea hátralép és üres szlogenné változik. A kommunizmusra is joggal mondták, hogy maga az ötlet jó volt, csak az emberi természettel összeegyeztethetetlen.
Aztán itt van az a csúnya haranggörbe, ami mutatja az intelligencia eloszlását a társadalmon belül - és, ami még fontosabb, az intelligencia speciális válfajainak, mint ahogy szinte minden emberi tulajdonságnak az eloszlását is ugyanilyen haranggörbék mutatják. Én azt hiszem, hogy a szabadságról itt filozofálók sok szempontból reménytelenül a szélén vannak az ilyen görbéknek. És talán nem is fogjátok fel, milyen a főtömeg. Nem arról beszélek, hogy nem lehet velük érdemben eszmét cserélni - ez is igaz - hanem arról, hogy hogyan működnének ők uralom híján.
A mai rendszerek azért ilyenek, mert a társadalmak ilyenek. Nem megtervezte valaki, hogy majd jól átvernek mindenkit a demokráciával, ami valójában burkolt diktatúra. Egyszerűen csak így alakult, mert a történelem és az emberanyag ezt hozta ki magából.
egyetmondok 2014.10.14. 09:19:55
Szerintem ez tehát lényegesebb elem, úgy értem a joguralom, mint az "ideológiai megosztás".
És nem egészen értem azt, hogy "minden morális alap nélkül beavatkozzon". A beavatkozás mit jelent ? Pl. a bíró jogerős ítéletét ?
Vagy, hogy az államháztartás adóra szorul,ezért kötelező adót szed ?
Azt hiszem, ha lényeges kérdésekben van közösségi konszenzus, akkor van morális alap a beavatkozásokra, s onnantól lehet (persze kell is) azon vitázni, azt figyelni, hogy ezek a beavatakozások milyen mélyek,jellegűek,stb.
Beavatkozások lehetnek, én azt hiszem, hogy az ilyenek szükségesek is.
Pintér Krisztián 2014.10.14. 11:27:19
szerinted miről szól ez a blog? :)
Pintér Krisztián 2014.10.14. 11:38:52
a morális alap nem következik a jogból. például ha én kitalálom, hogy a házamba ebédre vendégül látok idegeneket pénzért (=vendéglőt nyitok), abba ki más és milyen jogon szólhat bele? ma ezt nem teheted meg, mert törvények tiltják. azok a törvények nyilvánvalóan immorálisak, hiszen felnőtt emberek önkéntes is informált együttműködését tiltják. a közösségi konszenzus láthatóan nincs meg, hiszen én pl nem értek egyet. csak többségi döntés van, de ez semmit sem változtat a dolog moralitásán. számos közösség van, ahol simán megszavazná a többség, hogy lánygyerekek ne járhassanak iskolába. fordítva: a morálból kéne következnie a törvénynek (de nem abból következik sajnos).
egyetmondok 2014.10.14. 11:59:34
Ez nem mítosz. Ez nagyon is működő valóság,ha van valami,ami a nyugatot jellemzi,akkor ez az. S ez nem is látszik kérdésessé válni, pénzügyi válság,egyéb válság ide vagy oda.
S ennek nem a "demokratikus hagyományhoz" van köze,éppenséggel azzal pont szemben áll,abban az értelemben biztosan, hogy a mindenkori bármely többséget korlátozza.
(Az még nem jogállam, ha a többségi akarat szépen egységesen ott áll a törvények mögött: abból kijöhet a jogállam ellentéte is akár.)
pucros 2014.10.14. 15:14:46
BlackVoid 2014.10.14. 16:57:12
Pintér Krisztián 2014.10.14. 17:01:43