Tegyük fel, hogy egy szabad társadalomban élünk, és én elhatározom, hogy nyitok egy iskolát. Van is egy alkalmas épület a birtokomban. Kisuvickolom, telerakom paddal meg táblával, kiteszem az “Iskola” táblát, és kész. De vajon lesznek-e tanulóim? 

Nem. Nincs a világegyetemben egyetlen szülő, aki a gyerekét ilyen alapon hozzám küldené, főleg ha még pénzt is akarok kérni érte. Ahhoz még sokat kell tenni. Így hát készítek tantervet. Készítek egy nagy részletes leírást arról, mit akarok tanítani, és arról is, hogy milyen módszerrel. Valamint arra is kitérek, hogy milyen nevelési módszereket és irányelveket szándékozok megvalósítani. Lesz-e sarokba állítás, lesz-e feketepont, és így tovább. Jönnek-e a tanulók már?

Nem. Azért hát felveszek egy csomó tanárt, majd a mosolygós fényképüket, életrajzukat és hitvallásukat kirakom az iskola honlapjára. A tanárokat úgy válogatom össze, hogy legyen tapasztalatuk, ismertségük, reputációjuk vagy ellenőrizhető elméleti tudásuk. Ezekről bizonyítékot, dokumentációt is nyilvánosságra hozok. Tanulók érkeznek-e végre?

Így már lehet, hogy igen. És ha igen, ezek után már csak nyílt napokat kell tartani, és aktívan tartani kell a kapcsolatot a szülőkkel, valamint hozni kell az eredményeket. Vidám és okos gyerekeket kell felmutatni, akik szépen közelednek a felnőttkorhoz, és eközben lelkileg egészségesek maradnak. A leendő iskolások szüleit leginkább a már nálunk tanulók szülei győzik meg. A pedagógia fejlődését folyamatos figyelemmel kell kísérni. A tanárokat is erre kell ösztönözni, továbbképzésüket finanszírozni kell. Ha egy váltás jónak tűnik, a szülőkkel egyeztetve azt be kell vezetni. Az iskolát folyamatosan meg kell újítani, mert különben egyik évről a másikra tanuló nélkül maradhatunk.

Ha viszont jól csinálom a dolgom, hamarosan annyi tanuló fog jelentkezni, hogy be se férnek. Ez igazán nem nagy baj, ugyanis több lehetőségem is van. Kézenfekvő ötlet, hogy megveszem a szomszédos épületet is, és bővítek. Ám lehet, hogy még jobb ötlet nyitni egy új iskolát a város/ország másik végén. Az ugyan egy másik iskola lesz, de a régi szolgál majd hozzá referenciául. Így olyanok is jelentkezhetnek, akik eddig a távolság miatt nem tették. Lassan egész hálózatom lesz egyazon elven működő iskolákból. De még tovább is vihető ez a koncepció: létrehozhatok franchise rendszert, amelybe vállalkozó kedvű tanárok és igazgatók jelentkezhetnek, akik az útmutatásom alapján és ellenőrzésem alatt maguk szervezik meg az oktatást. Az ilyen iskolák szintén viselhetik a cégért, a szülők pedig tudják, hogy mire számíthatnak.

A szabad társadalom képzetét nem ismerő emberek gyakran teszik fel a kérdést: ki fogja garantálni az állam hiányában például az iskolák minőségét? A fenti leírás alapján ez a probléma nem tűnik olyan megoldhatatlannak. Sőt, úgy tűnik, hogy szabad társadalomban minőség garantálása nélkül nem sokra megy, aki bármit is szolgáltatni akar. Nem kényszeríti erre senki, de ha vevőt is akar látni, akkor jobban teszi, a ráfekszik a témára.

Azt a kérdést sokkal ritkábban teszik fel, hogy mi garantálja az iskolák minőségét állami oktatás mellett. Érdekes módon ez olyan magától értetődőnek tűnik, de csak amíg meg nem próbálunk tisztességes választ adni. Amikor is kiderül, hogy igazán semmi. Ha az állami iskolarendszerben a szolgáltatás pocsék, az először is nagyon nehezen derül ki, mert mindenki ugyanazt kapja, nincs összehasonlítási alap. Maga a szolgáltató nem sokat törődik a meggyőzésünkkel, mivel ugye teljesen felesleges, úgysem választhatunk mást. Ha a szülők mégis elégedetlenek, az meg fog látszani az éppen regnáló párt népszerűségén. Ám ez csak akkor érdekes, ha az ellenzék keményen szorongatja őket, és van jobb ötlete a kérdésben. De még ilyenkor sem kell tényleges megoldást szolgáltatni, hanem elég csak valamiféle fejlődést, vagy annak ígéretét felmutatni. És azt sem feltétlenül a jó irányba, hanem abba az irányba, ami a legtöbb szavazó számára jónak tűnik. A végeredmény általában valami olyasmi, ami éppencsakhogy elvegetál valahogy, de mégsem mondható rá, hogy minden téren maradéktalan kudarc. Változni pedig akkor hajlandó, ha a helyzet tovább már nem tartható.