A Burger King a közhiedelemmel ellentétben nem egy cég, főleg nem jogi személy, hanem egy mítosz. Ez elég unalmasan hangzik, azért előre vetítem, hogy nemsokára szó lesz idegen lényekről és titokzatos parazitákról is.

De nézzük először a Burger Kinget. Persze, hogy van a cég mögött egy sor szerződés, cégbejegyzés és egyéb mindenféle papír. Szerepel egy sor adatbázisban, van tulajdonosa, van arculata, logoja, menüje, számos boltja, stb. De ezek csak formaságok, a cég igazi lényege az, hogy egy nagy csomó ember számára ad egy viselkedési és gondolkodási keretet. Van közöttünk, emberek között, egy megállapodás, egy íratlan szabály vagy hagyomány, hogy ha például megnyílik egy helyiség, és azon a Burger King cégére lóg, akkor oda bemenve az ismert szendvicseket lehet majd venni. Vagy például ha az embert felveszik egy ilyen helyre dolgozni, akkor ott salátát kell vágni, húst sütni, miegymás, és azért fog kapni pénzt. A pénzre bizton lehet számítani, mert lesz, aki bemegy oda, és szendvicset vesz.

A Burger King nem más, mint egy mítosz, ami meghatározza, hogy mit tehetünk és mit várhatunk. Egy mítosz, ami segít megszervezni független egyének, dolgozók, beszerzők, vezetők, tulajdonosok és éhes emberek együttműködését. Az egész emberi civilizáció ilyen mítoszok sokasága. Mítosz az összes elv, morál, vallás, törvény, az intézmények, az országok, stb. A Burger King nem létezik semmivel sem inkább, mint Zeusz vagy az erdő szellemei. A létezésének egyetlen eleme az, hogy meghatározza, mi, emberek, hogyan viselkedünk és viselkedhetünk.

Értem én, hogy ez a mítosz szó egy kiterjesztett értelmezése. De vajon a görögök nem gondolták-e azt, hogy az óegyiptomi hiedelemvilág mítosz, az övék viszont valóság? Senki nem gondolja, hogy a saját világképe mítosz. Vajon hogyan fogják látni a párszáz évvel utánunk jövők a mi hitvilágunkat? A görög mitológián mosolyogni nem egyéb, mint szűklátókörűség, kivéve persze, ha a sajátunkon is hasonlóképp átlátunk.

Jöjjenek most már az ígért idegen lények.

Tegyük fel, hogy az emberiség mindennapjait folyamatosan megfigyeli egy különös idegen faj. Ám ez a faj olyan, hogy nem látja az információt. Semmilyen információ nem jelenik meg a radarjukon, nem értik a beszédet, az írott szöveget, a rádióadást, vagy egy blu-ray lemez bitjeit. A számítógépeink teljes rejtély számukra. Tegyük fel továbbá, hogy nem látják a pénzt sem. Mondjuk legyen most egy olyan világ, ahol bankkártyával fizet mindenki. Nézzük meg, mit látnak ezek a lények belőlünk és társadalmunkból.

Az első dolog, amit megfigyelnek, az a “titokzatos vezérelv”. Az embervilágban a legtöbb ember dolgozik valamit, de a legritkább esetben termelnek olyasmit, ami maguknak is kell. Egy cipész például cipőt készít, amit egyszerűen elosztogat. Viszont ő meg simán besétál a Burger Kingbe, és szendviccsel sétál ki. A kettő valahogy mindig többé-kevésbé arányban marad. Ha például egy ideig senki nem jön cipőért, akkor a cipész hamarosan elkezd kevesebb árut magához venni. De az is megfigyelhető, hogy ha egy cipész jobb munkát végez, több árut vesz el, mint az, aki rosszabbat. Az egész rendszer valami titokzatos igazságosság köré épül.

Hasonló hatása van az alapanyagok szűkösségének. Ha valaki kitalál egy módszert, amivel kevesebb locsolással vagy növényvédőszerrel lehet búzát termeszteni, akkor hamarosan mindenhol megnő a búzafogyasztás, és lecsökken például a rizs vagy krumplifogyasztás. De fordítva is igaz, ha valami betegség elviszi a fél almatermést, az emberek kevesebb almát fogyasztanak, és nem úgy, hogy hamarabb elfogy, hanem már azelőtt is. Tehát a rendszer nem csak igazságos, de rendkívül okos is.

Vannak azonban nehezebb esetek, amik sok fejtörést okoznak az idegeneknek. Akadnak olyan emberek, akik feltűnően nem csinálnak semmit, mégis bőségesen fogyasztanak. Reggel bemennek az irodába, beülnek a legnagyobb szobába, néha pedig találkoznak emberekkel, dolgozókkal vagy üzleti partnerekkel. De a termelésben nem vesznek részt. Ám alapos megfigyelés az idegenek rájönnek, hogy az ilyen emberek növelik a körülöttük levők hatékonyságát. A munkavégzés során az emberek soha nem dolgoznak tökéletesen. Sok óra telik semmittevéssel, vagy utólag derül ki, hogy valami tevékenységnek nem volt értelme. Néha egy munkafázist szétosztanak több ember között, pedig jobb lett volna felvenni valakit direkt erre a célra, vagy éppen fordítva, jobb lett volna szétosztani, de dedikált személy végzi. Ezek a titokzatos ingyenélők valamilyen varázslatos módon csökkentik az ilyen üresjáratokat, optimalizálják a munkavégzést. A módja titok az idegenek számára, de a jelenség maga tapasztalható. Ez magyarázza a magas életszínvonalukat, hiszen egy sokmillió darabot gyártó üzem hatalmas erőforrásokat takaríthat meg, vagy pazarolhat el a hatékonyságon keresztül. Köztük is vannak, mint a cipészek között, jobbak, rosszabbak. A fent említett igazságosság elve tehát itt sem sérül. Még ha nem is dolgoznak, de hozzájárulnak ahhoz, hogy több dolog termelődjön, és ennek arányában fogyasztanak ők.

Még nehezebb esetekkel is találkoznak a kíváncsi zöld emberkék. Vannak olyanok is, akik közelébe sem mennek semmilyen termelőegységnek, mégis drága autóval járnak és menő helyekre mennek nyaralni. Az idegenek elmélete a jelenségről a következő. Néha célszerű egy termelőegységet megszüntetni, csökkenteni, vagy ellenkezőleg, alapítani, meglevőt bővíteni. Ezeket is szinkronban kell persze tartani, hiszen túl sok mindenbe nem lehet egyszerre belekezdeni, de mégis minél többe érdemes, hiszen úgy fejlődik a gazdaság. Megfigyelhető, hogy bizonyos emberek időleges ki-be kapcsolása (pl betegség, vagy hosszú nyaralás miatt) összefüggésbe hozható ilyen változtatásokkal. Valahogy az ő mágikus jelenlétük arra ösztönöz gyárakat, hogy zárjanak be, miközben arra ösztönöz munkásokat, hogy építsenek egy új, másmilyen gyárat. Ennek következtében a termelési kapacitás összességében nagyobb lesz. Nem sérül tehát itt sem a titokzatos igazságossági elv.

Egy sor más jelenséget is feljegyeztek a zöldemberkék, ezekre most nem térünk ki egyesével. Ilyenek például a fiatal egyedek, akik egy bizonyos korig nem dolgoznak, vagy az idősek, akik egyszercsak abbahagyják. De sokszor időlegesen is abbahagyják az emberek a munkát, néha betegség miatt, máskor elrepülnek valami távoli tengerpartra semmittenni. Kellő mennyiségű elemzéssel megállapítható, hogy az összes ilyen esetben vagy az illető saját maga finanszírozza a nemtermelő időszakát, azaz előtte-utána többet dolgozik, vagy valaki rokon, barát teszi azt.

Amire viszont ki kell térni, az a következő. Megfigyelik az idegenek azt is, hogy létezik az embervilágban a parazitizmus jelensége. Bizonyos emberek néha magukhoz vesznek valamit, ám ezzel kiváltják embertársaik haragját, ha meglátják őket. Az ilyen viselkedés aztán általában valamilyen büntetést vagy ellenintézkedést von maga után. Például az illetőt elzavarják, vagy bezárják egy szobába, és nem engedik ki. Ennek megfelelően néhány parazita felfegyverkezve indul beszerző útjára, hogy a fizikai erőszakot vissza tudja verni. Az emberi társadalom reagál a jelenségre: bizonyos számú ember a termeléssel felhagy, és a paraziták elfogására specializálódik. Csökkentvén a paraziták okozta veszteséget, ők is hozzájárulnak az bőségesebb termeléshez, ennek megfelelően fogyasztanak is, ami megfelel az igazságosság elvének.

Érdekes módon parazitizmus keretei között is létezik a látszólag semmittevő, de hatékonyságot növelő személy. Az ilyen ember maga nem vesz részt parazita tevékenységben, például sosem kergetik ki egy boltból, sokszor fegyver sincs nála. De a körülötte levő paraziták a jelenlétében sikeresebb paraziták lesznek. Az emberfaj azonban okos, és az antiparazita szerveződések az ilyen embereket is próbálják semlegesíteni. Sőt, az antiparazita szervezetekben is vannak hatékonyságnövelő emberek.

Van azonban egy jelenség, amit az idegenek egyáltalán nem értenek. Van egy igen népes parazita csoport, akik az egész társadalom öt, tíz, vagy még több százalékát teszik ki. Nagyon komoly hierarchiát, bonyolult szervezeti felépítést alakítottak ki, és hatalmas mennyiségű erőforrást használnak fel. Eközben nemhogy nem termelnek semmit, hanem ellenkezőleg, minél szorosabb kapcsolatban van velük valamilyen tevékenység, annál rosszabbul szervezetett az. Ezen paraziták egy része erősen fel van fegyverezve, és képes összehangoltan nagy erőket felvonultatni. Mások viszont az égegyadta világon semmi hasznosat nem csinálnak. Szeretnek viszont terjeszkedni. Időről időre egy magától kiválóan működő szolgáltatási vagy termelési ágazatot saját hatáskörbe vonnak, ami abból látszik, hogy barátaikra cserélik a helyi teljesítményfokozó varázslókat, és átalakítják a beszállítói láncot. Mindez jellemzően a hatékonyság súlyos romlásával jár. Ezzel egyidőben ha bárki megpróbál az adott területre jó minőségű szolgáltatással beszállni, az előbb említett fegyveresek oda felvonulnak, és a tevékenységet beszüntetik.

A fenti pazarláson és hatékonyság-romboláson kívül ehhez a réteghez direkt pusztítás is kapcsolódik. Időről időre korábban átlagos dolgozóként funkcionáló emberek felfegyverkezve vonulnak más emberek ellen, teljes iparágakat állítva rá a borzalmasabbnál borzalmasabb gyilkoló eszközök, járművek és bombák gyártására. Más esetekben ezreket vagy milliókat zárnak táborokba, börtönökbe, vagy üldöznek el otthonukból.

A furcsa parazita rétegen belül a fogyasztás eloszlása egyenetlen. A legtöbbjük átlagos szinten fogyaszt, de egy kisebb részük a legjobb szervező-döntéshozó példányokéval egyező, akár azt jóval meghaladó mennyiségű terméket és szolgáltatást sajátít ki, luxusautókkal jár, luxusszállodában lakik, vadászik, kokainozik, lakájokat tart, és általában úgy él, mint a királyok. Ezen szokásaikat még a legádázabb öldöklés idején is megtartják.

Ráadásul egyes földrajzi helyeken négy évente különös izgalom és jövésmenés közepette valami történik, aminek során a legtöbbet lopó legfelső réteg kicserélődik. Ám ettől nem változik lényegileg semmi, csak mások élnek király módjára, hogy aztán újabb négy év múlva visszarendeződjön az egész.

A mítosz a kulcs.

Az idegeneknek azért nehéz bizonyos jelenségeket megérteni, mert éppen a lényegre vakok. Az emberi civilizációt mítoszok irányítják, az pedig nem anyag, hanem puszta információ. A mítoszok egy része hasznos, akár a nélkülözhetetlenségig menően. Ilyen például a pénz. A pénz önmagában elég haszontalan jószág. Mégis mindenki elfogadja, mivel tudja, hogy más is el fogja fogadni ugyanezért. A pénz így megy körbe-körbe, miközben a többi árucikk szépen a helyére kerül. Amint egy pénznem általános használatot nyer egy társadalomban, elképesztő, ésszel fel nem fogható összetettségű beruházások, szerződések, együttműködési formák alakulnak ki. Bátran mondható, hogy a modern civilizáció alapja a pénz. Hasonlóan hasznos mítosz a “szerződés”, a “cég” vagy a “tulajdon”. Az idegenek által felfedezett igazságos és okos szervezőelv ezen mítoszok eredője.

De vannak olyan mítoszok is, amik leginkább csak kárt okoznak. Néhányuk valaha talán hasznos volt, de mára elavult, és visszahúz. Mások aktív propaganda eredményei, és hasznuk kizárólag azon paraziták számára van, akik terjesztik őket. Az ilyen mítoszok célja az áldozat passziválása. Sikerességüket azon mérhetjük le, hogy milyen könnyű elhinni, milyen nehéz megcáfolni őket, és milyen mértékű lerablást tesznek elfogadhatóvá. Folyamatos szelekción, kombináción és mutáción keresztül evolválódnak többezer éve, és így mára igen kifinomultakká váltak. A legtöbb ember nem is érzi magát áldozatnak, sőt, aktívan tagadja, ha felmerül. A kormányzás hibáit a rendszer tökéletlenségének tudja be. Ha valaki azt állítja, az állam úgynevezett szolgáltatásait állam nélkül is teljesen jól meg lehet valósítani, azt vitára alkalmatlan bolondnak nyilvánítja, és teszi mindezt anélkül, hogy akár a leghalványabb érvet hozná fel igaza mellett. Nem csoda, pont az a lényeg, hogy az ember ne keressen érveket sem ellene, sem mellette, hanem vegye adottnak, megkérdőjelezhetetlennek.

Ezen a tényen még az sem változtat, ha esetleg alapos vizsgálat után kiderül, tényleg van olyan funkció, amit csak az állam tud megvalósítani, és anélkül sokkal rosszabb lenne az életünk. Jelen pillanatban nem folyik értelmes párbeszéd az állam szükségességéről, mégpedig a fentiek miatt nem. Hogy egy ilyen beszélgetés el tudjon indulni, fel kell ismerni az állam-mítosz, de általában a mítoszok természetét és jelentősségét. Meg kell érteni, hogy nem minden igaz, ami átgondolás nélkül annak tűnik, akármennyire is “magától értetődő” az. A kérdés, miszerint “ki építené az utakat”, jó. Csak a hangsúlyt kell gúnyosról őszintén érdeklődőre változtatni. A válasz a legtöbb esetben már könnyű.