A Szabadság Filozófiája

Az elemzés szempontjából háromféle tulajdonformát különböztetünk meg: kapitalista, szindikalista és kommunista. A különbséget aszerint teszem a három forma között, hogy egy adott tárgyban milyen formában lehetek résztulajdonos.

1) Az első tulajdonforma a kapitalista forma. Itt egy adható vehető részesedésem van a "közös" tulajdonban. A tipikus formája egy kft üzletrész, egy részvény vagy egy bármilyen gazdasági társaságban való eladható részesedés.

2) A szindikalista forma a klasszikus szövetkezet. Ez megvalósítja a nyitottság elvét, vagyis bárki beléphet a szövetkezetbe, aki teljesít bizonyos viszonylag alacsony szintű elvárásokat és egy ember egy szavazat elven működik az irányítása. A részesedést viszont nem lehet eladni, mint egy részvényt, vagy ha el is adható akkor is csak az osztalék joga adható el, a szavazatok száma továbbra is egy ember egy szavazat marad és nyitott marad a szervezet a belépők előtt.

3) A harmadik a kommunisztikus forma. Itt nincs semmilyen részesedés. Még az osztalékrészesedés sem adható vehető és formális szavazati jogok sincsenek. A tulajdonból a közös tulajdonosok papíron igény szerint részesednek, a gyakorlatban a közösség belső formális vagy informális hierarchiája dönti el, hogy ki mennyire jut hozzá a közösen tulajdonolt jószág hasznaihoz.

Etikailag mind a három forma lehet NAP-, piac- és anarchia-kompatibilis mindaddig, amíg erőszakmentesen hozzák létre a tulajdoni formát a résztvevő felek (tulajdonosok).

A kérdés tehát az, hogy az egyes tulajdoni formák mennyire tudnak elterjedni és mennyire "gazdaságosak". Gazdaságosság alatt azt értem, hogy adott gazdasági cél érdekében mennyire képes egy tulajdoni forma megőrizni a meglévő befektetések értékét, mennyire képes ösztönözni az új befektetések létrejöttét és mennyire képes a személyes erőforrásokat mozgósítani az adott cél érdekében.

Kezdjük a meglévő befektetések megőrzésével.

Ha a tulajdonosok nevében gazdálkodók tőkefelélésbe kezdenek, akkor nyilván a tulajdon piaci értéke esik. A kapitalista tulajdonformában a részvények piaci árai is esnek. Ekkor ha valaki az új alacsony áron felvásárolja a részvényeket akkor megszerezheti az osztalékok és szavazati jogok többségét és ezzel hatalma lesz megszüntetni a tőkefelélést és ösztönzött is lesz rá, hiszen miután ezt megtette realizálja is a részvények piaci árainak emelkedéséből származó vagyoni előnyt.

A szindikalista tulajdonformában is esnek az osztalékok tőkefelélés esetén, de a maximum az osztalékrészesedések adhatók vehetők, a szavazatiak nem. Ráadásul a szervezet nyitott az új szavazók előtt, akik a korábbi befektetések költségeit nem vállalták, ám hasznaihoz hozzáférhetnek a korábbi befektetők jóvoltából. Így a korábbi szavazók koalícióját ki lehet játszani újonnan érkező tagok bevonásával, akik a tőkefelélésből részt kapva megakadályozhatják a korai befektetők koalíciójának sikerét. Másrészt a korai befektetők sem erősen ösztönzöttek a tőkefelélés akadályozására, mert bár az osztalékjogot ha el is adhatják, miután ez megtörténik, nem szűnik meg tulajdonosi státuszuk, mert a szavazati jogon keresztül tovább élvezhetik a közös tulajdon előnyeit, sőt maguk is olyan tagokká válnak ez által, akik a minél nagyobb felélésben érdekeltek természetesen a saját irányukban.

A kommunisztikus formában a leggyengébb a kontroll a közösség belső hierarchiájában alul lévők részéről. A hierarchia tetején lévők azonban viszonylag érdekeltek a tőkejavak megőrzésében, főleg, ha pozíciójuk hosszú távon is stabil és nem lehet őket szavazatokkal leváltani (mint az előző két esetben lehet), mert hasznaikat ők osztják be hosszú távon. Bár a részesedéseknek piaci értéke nincs, mivel a hasznokat egy vezető csoport osztja be ezért ők érdekeltek a minél magasabb vagyonérték megőrzésében. A kommunisztikus forma viszonylag jó az értékmegőrzésben ha a hierarchia stabil, mert a hierarchia tetején lévők ebben erősen érdekeltek. Ennek a meglepő előnynek az az oka, hogy a hatalom nem a szavazatokban rejlik, mint az előző két formánál.

A második vizsgálati pont az új tőkebefektetések vonzásának képessége. Ez alapvetően attól függ, hogy az új befektetés hozamai mennyire csatornázódnak vissza a befektetőhöz.

A részvénytársaságnál a részvényhányaddal arányosan kap osztalékot a részvényes. A tulajdonosok között közel tökéletes az érdekegyezőség, mindannyian abban érdekeltek, hogy a cég az elérhető legjobb projekteket valósítsa meg, mert ez maximalizálja az ő vagyonhányadának értékét.

A szindikalista tulajdoni formánál ez egyáltalán nem áll fenn. A tőkebefektetések terén nincs érdekegyezőség a különböző tagok között. Aki csak szavazati tag vagy új tag aki a korábbi befektetésekbe nem fizetett bele, az arra ösztönzött, hogy szavazati jogával a befektetések hozamait a saját maga irányába mozdítsa el természetbeni hozamok formájában az eredeti osztalékjoggal rendelkező tagok felől. Így az alapvetően szavazó tagok (nem befektető vagy új tagok) folyamatosan érdekkonfliktusban vannak az alapvetően befektető és osztalékra jogosult tagokkal szemben.

A kommunista formában minden külső befektetés egy adomány a hierarchiában felül lévő tagok felé, kivéve, ha sikerül a tulajdonra jelzálogot bejegyeztetni és jelzáloghitelezni a kommunista csoportot. Gyakorlatilag ez lehet a külső tőkebevonás egyetlen formája. Új résztulajdonos befektetőt nehéz bevenni, kivétel, ha annak lehetősége lesz a hierarchia tetejére kerülni, ahol maga oszthatja el a hasznokat, de ez elég kockázatos, mert az új tag nehezen tudja kimenekíteni a tőkéjét ha elveszti a hierarchiában a kedvező pozícióját. A kommunista csoportba elég nehéz friss tőkét bevonni kívülről, alapvetően a hierarchia tetején lévők befektetéseire és esetleg jelzáloghitelre lehet hagyatkozni, de új befektető tulajdonos bevonása nehéz.

A harmadik vizsgálati pont az erőforrások mozgósítása, gondolok itt munkaerőre, tudásra és egyéb személyes közreműködésre elsősorban. Mindegyik forma fizethet munkabért a dolgozóinak. A különbség abban rejlik, hogy a különböző formákban mennyire fogja tudni közvetlen bérfizetés nélküli közreműködésre motiválni a tulajdonosokat a szervezeti forma és a munkavégzőknek általában mennyire egyezőek az érdekeik a tulajdonosokéval.

A kapitalista forma alapvetően munkabérrel képes csak mozgósítani az embereket személyes közreműködésre. Ez nem rossz, de a munkavállalók alapvetően nem érzik magukénak a cég érdekeit, tehát nem is nevezhető ideálisnak. A tulajdonosok viszont jellemzően nem érdekeltek bérfizetés nélküli munkavégzésben, mert az nem csak a saját, hanem a többi tulaj részvényeinek értékét is növeli, így a hasznok nem kizárólag náluk realizálódnak.

A szindikalista formában a személyes közreműködésre mozgósítás bizonyos speciális feltételek fennállása esetén lehet ideális. Vegyük észre, hogy a munkabér fizetés lehetősége itt is fennáll, tehát ez a forma tudja azt, amit a kapitalista forma tud. Viszont, ha a személyes közreműködés hasznai viszonylag homogének, magyarán a tagok nagyjából mind egyforma módon és értékben képesek hozzájárulni a közös tevékenységhez és a közreműködés beszüntetésével a tag ki is tud szállni a szövetkezetből költségmentesen, valamint a közreműködés mértéke jól mérhető naturális mennyiségekben, például munkaórákban, akkor a szövetkezeti tagok érdekei megegyeznek. A fentiek garantálják, hogy a személyes kontribúció jól elkülöníthető és a haszna nem ragad benn a szervezetben, így a tulajdonosi, nem bér jellegű, hanem teljesítmény alapú munkavégzés szempontjából ez ideális lehet. Minden más esetben azonban a tagok érdekei ütköznek és az alacsony személyes kontribúciójú tagok a magas kontribúciójú tagok teljesítményén való élősködésben érdekeltek. Ha azonban az ideális feltételek fennállnak akkor a nyitott tagság révén a munkabevonás költségmentesen kiterjeszthető tetszőleges számú új tagra egészen a marginális határig.

A kommunisztikus formának szintén rendelkezésre áll a bérfizetés eszköze, viszont explicit szavazati jogok hiányában a tulajdonosok személyes munkavégzésben csak akkor érdekeltek ha a hierarchia tetején állnak. Ha lentebb vannak, akkor vagy bérfizetéssel, vagy nyomásgyakorlással lehet őket motiválni a közreműködésre.

Megjegyzés: A kommunisztikus formában hatékony motiváló eszköz lehet, ha a hierarchiában lent lévő tagok idővel megöröklik a hierarchiában fent lévő tagok helyét.

Összefoglalva:

A kapitalista forma erős a befektetett vagyon megőrzésében és a befektetések bővítésében, de nem erőssége a munkavégző, személyesen közreműködők érdekeinek becsatornázása, a tulajdonosi érdek alapvetően dominálja a nem tulajdonosi érdekeket. A tulajdonosok között a tőkebefektetések mentén teremt egységet, a tulajdonosok viszonya személyes közreműködés mértéke terén konfliktusos, mert a közreműködés haszna a passzív tőketulajdonosok tőkeértékében bent ragad.

A szindikalista forma a legrosszabb a meglévő tőkeeszközök értékének megőrzésében és nagyon nehezen lehet bele új tőkét bevonni mert azt folyamatosan fenyegeti a felélés. Speciális feltételek fennállása esetén képes a tagok személyes közreműködését mobilizálni és kiterjeszteni új tagokra. A személyes közreműködés terén a speciális feltételek fennállása esetén a leginkább képes mobilizálni a tagságot.

A kommunista forma jó lehet a meglévő vagyon megőrzésében amennyiben a hierarchia alakulása előre jelezhető és stabil. A friss tőke bevonásában viszont kifejezetten gyenge, de még mindig erősebb lehet, mint a szindikalista forma amennyiben jelzáloghitelezésre és a hierarchiában fent lévő tagokra épít. A hierarchiában fent lévő tagokat könnyen mozgósítja a személyes közreműködésre, viszont a külső vagy alacsony rangú tagokat nehezen tudja mozgósítani. Ezért a tulajdonosi részvétel általában rokonokra, barátokra vagy elvtársakra korlátozódik. Méretben nehezen kiterjeszthető forma, mert nagyban függ a személyes nyomásgyakorlástól a részvétel hatékonysága.

Tehát:

1) A kapitalista forma alapvetően a befektetői érdekek összehangolására és a tőkeigényes tevékenységek megoldására alkalmas. Amellett, hogy nagy számú tőkebefektetőt képes mozgósítani. Alapvetően homogén tőkeérdekek és heterogén dolgozói érdekek közötti szinergiák kihasználására alkalmas.

2) A szindikalista forma az elenyésző tőkebefektetést igénylő, viszonylag homogén és elkülöníthető személyes közreműködést igénylő folyamatok összehangolását és nagy számú résztvevőre való kiterjesztésére alkalmas. A homogén dolgozói érdekek közti szinergiák kiaknázásában lehet hatékony.

3) A kommunista tulajdonlási forma alapvetően kis számú résztvevő összehangolására alkalmas. Nem képes sem nagy befektetői sem nagy dolgozói kontribúciót létrehozni. De képes heterogén tőke és munkaérdekeket is összehangolni kis méretben.

Végkövetkeztetés: Gyakorlatilag minden tevékenység ahol a minimálisnál több tőkekoncentrációra van szükség ott a kapitalista forma lesz az egyetlen életképes forma, ami dominálja a piacot. A kis létszámú, egymással nagyban szolidáris tagság mellett, ahol a hierarchia tetején állók jól ismerik és motiváltak is az alacsony rangú tagok igényeinek kielégítésére, a kommunista forma lehet domináns, mert képes a vagyonmegőrzésre és a személyes kontribúciók összehangolására. Alapvetően családi, vagy egyéb kisközösségi tulajdoni forma, mint például a kibuc, vagy egy munkahelyi klub. A szövetkezeti (szindikalista) forma alapvetően tőkementes tevékenységek ellátására alkalmas, ahol a személyes kontribúció a domináns, de lehet igény nagy számú, egymással lazán kötődő személybevonására. Ilyen lehet egy fogyasztói közösség, vagy egy munkavállalói közösség. Például egy szövetkezeti biogyümölcs kertészet, ahol a tagok jutalma a saját termény, vagy egy szövetkezeti életbiztosító ahol mindenki tagdíjat fizet és aki meghal azok között kiosztják a tagdíjat, így nem nagyon marad tőke a szövetkezetben hosszú távon stb. Magyarán a kapitalista forma nagyjából minden piacon uralkodó egy anarchikus szabad piacon.