Sokan úgy gondolják, hogy a tőke sok pénzt, vagy hatalmas vagyont jelent. Netán értékpapírokat, részvényeket, kötvényeket. A tőkés, aki ugye a tőkével foglalkozik, afféle szivarozó dúsgazdag figura, akinek több gyára, jachtja és kastélya van, mint nekünk lyuk a nadrágunkon. A szó igazi jelentése sokkal egyszerűbb, de sokkal érdekesebb.

A tőke olyan gazdasági jószágot (azaz bármiféle fizikai dolgot, amit adunk, veszünk, használunk) jelent, amit nem fogyasztás céljára gyártunk, hanem azért, hogy más dolgok gyártásához felhasználjuk. Tehát tőke minden eszköz, gép, szerszám, épület, teherautó és minden olyan dolog, amit valamely fogyasztható termék előállítása során használunk. Ez aztán gyűrűzik tovább, van olyan termelőeszköz, amit más termelőeszköz gyártására használunk. A termelés rétegei sokasodnak, ahogy a gazdaság modernizálódik. Csakhogy!

A tőkében az a feneség, hogy nem terem fán, hanem ugyanúgy elő kell állítani, mint a fogyasztási javakat. Tehát többet kell dolgozni, mint amennyit pusztán a fogyasztásunk fedezése érdekében kéne. A munkaóráink egy részét arra kell fordítani, hogy jobb szerszámokat gyártsunk. Ez a veszteség azonban később bőven meghálálja magát, mivel ha a szerszám kész, utána sokáig kevesebb munkával több terméket tudunk előállítani. Vagy még több szerszámot! Tehát a tőkefelhalmozás a fogyasztás komplett ellentéte. Nem a fogyasztás élénkíti a gazdaságot, hanem ellenkezőleg, a munka és a fogyasztás közötti különbség. Persze, nem akarjuk a fogyasztást abbahagyni, mivel végső soron arra megy ki az egész játék. Meg kell találni az egyensúlyt a jelen és a jövő között.

Hogy egy kézzelfogható példa is legyen itt, vegyük mindenki kedvenc gazdaságtani alanyát, Robinsont. Tegyük fel, hogy Robinson napi hat órán át áll a hideg patakban, mire puszta kézzel meg tud fogni annyi halat, ami elég neki arra a napra. Ám ha fordít egy órát arra, hogy faragjon magának egy lándzsát, másnaptól kezdve négy óra alatt megfogja ugyanazt a halmennyiséget. Az így felszabadult két órát fordíthatja arra, hogy hálót vagy rácsot fabrikál, amivel aztán napi pár óra alatt megvan az étel, és így marad idő megsütni is. Viszonylag pontosan ki lehet számolni, hogy mennyi idejébe kerül egy mai embernek a napi eledel előállítása. Ehhez csak fogni kell az ételre költött pénzt és a napi keresetet, és ebből kiszámítani, hogy a nyolc munkaóra hányad része alatt keresünk annyit. Az eredmény valami olyasmi lesz, hogy kiváló minőségű hús, egzotikus zöldségek, gyümölcsök és előkészített, félkész ételek mellett is egy óra alatt marad a napi ráfordítás.

Ezt adja nekünk a tőke, amit elődeink felhalmoztak az évszázadok alatt. Az életszínvonalunk felfoghatatlan mértékben javult, ételünk, ruhánk, lakásunk össze nem hasonlítható az akár száz évvel ezelőtti állapottal. Eközben kevesebbet dolgozunk, és sokkal jobb körülmények között.

Bármikor megtehető, hogy abbahagyjuk a tőkefelhalmozást. Mint társadalom, vagy mint egyén, ez a döntés akármikor meghozható. Csak annyit kell tenni, hogy többé nem fordítunk erőfeszítést a tőkemennyiség növelésére, hanem pont annyit dolgozunk, amennyi a fogyasztásunk fedezésére elég. Ez nem baj, amig más megteszi helyettünk. Néha tudtunkon kívül is halmozunk fel tőkét, például ha bérért dolgozunk, de a cégnek van annyi esze, hogy nem fizeti ki az összes nyereséget bérként, hanem beruház, fejleszt. Ilyenkor észrevétlenül hozzájárultunk a cég tőkefelhalmozásához. Ugyanez történik, ha megtakarításunk van, a tőkepiac eljuttatja a pénzünket a beruházókhoz. Az igazi baj az, ha egy adott társadalomban a tőkefelhalmozás összességében lelassul, megáll, ne adj isten negatívba fordul. Merthogy azt is lehet, a tőkét fel is lehet élni. A tőke, természeténél fogva, sokáig ontja magából afféle bőségszaruként a fogyasztói javakat. De szét is lehet szedni, és a részeiből valami fogyasztható dolgot csinálni. Az épületeket lakássá lehet alakítani, vagy széthordani, a járműveket magánhasználatba venni, és így tovább. Ez a civilizáció végének a kezdete. Az a civilizáció nem él sokáig, amelyik a gyerekei jövőjét eszi meg. Akinek a jövő nem kell, az nem is kap belőle.

Mindenkinek jusson ez az eszébe legközelebb, amikor bölcs politikusaink a munka alapú társadalomról hadoválnak, vagy a fogyasztás növekedésével hencegnek. Olyankor azt kellene kérdeznünk: hát a tőkefelhalmozással hogy állunk? Gyorsult-e vagy lassult? Bejön-e az országba, vagy kimenekül? Netán feléljük azt is, ami van? Mert akkor lesz itt munka alapú társadalom hamar! Vissza lehet menni oda, amikor napi tíz órát és heti hét napot kellett dolgozni. És mielőtt a tisztelt politikus uraknak az jutna eszébe, hogy a tőkével kezdejenek foglalkozni, olvassák el ezt az írásunkat is.