A Szabadság Filozófiája

Gazdaságtani egyszeregy: a gazdaság komplexitása.

Frédéric Bastiat közgazdász-író egyszer Párizsba utazván egy érdekességre lett figyelmes. Párizs milliónyi lakosa között napokon belül éhezés törne ki, ha minden reggel nem indulna kereskedők és termelők hada a környéki falvakból a piacokra, hogy ott zöldségét, gabonáját, jószágát eladja. Az egészet senki nem szervezi, nincs egyetlen bizottság vagy királyi biztos kinevezve az ellátás igazgatására. Minden szereplő saját érdekében, saját belátása szerint cselekszik. Mégis, minden nap a megfelelő mennyiségű és fajtájú élelmiszer megjelenik a piacokon. Párizs jóllakik.

A mezőgazdaság talán a legegyszerűbb termelési rendszerek közé tartozik. Sokkal bonyolultabb az ipar. Leonard E. Read, közgazdász-író híres “I, pencil” című esszéjében azt mutatja be, hogy még egy olyan egyszerű tárgyat, mint egy ceruza, sem tud senki ember fia a Földön egymaga legyártani. Olyan sok lépésből áll a gyártási folyamat, olyan anyagok kellenek hozzá, amiket csak további bonyolult technológiákkal lehet megteremteni, amikhez persze ismét más technológia kell, és így tovább. A fa megfelelő megmunkálásához fűrész, csiszológép kell, azokhoz acél, vaskohó, koksz, követhetetlen messzeségbe. Bármely modern használati tárgy gyártási folyamata végigkövethetetlen számban, térben, és időben is. A ceruza kialakításához használt fűrészt előbb el kellett készíteni. Ahhoz a lemezt még előtte le kellett gyártani. Ismét csak meg kellett előzze ezt a vas gyártása, azt a kohó gyártása, azt is valamiből készítették, a szállításhoz jármű kellett, a járművet is elő kellett állítani, annak anyagait, és ez soha véget nem ér. Egy egyszerű mikrohullámú sütő gyártása, ha végigvesszük az összes felhasznált anyagot és energiát, és az azokhoz szükséges anyagokat és energiát is, évszázadok óta zajlik, és szerte a Földön mindenki dolgozott rajta. A gazdaság komplexitása messze túlhaladja az emberi képzelőerőt.

Hogyan szerveződhet spontán egy ilyen hihetetlenül bonyolult rendszer? Honnan tudja egy acéllemezeket készítő gyár, hogy mennyi lemez fog kelleni a ceruzagyártáshoz kellő fűrészekre, gépburkolásra, mindenféle egyéb szerszám gyártásra, és a többire? Fel sem tudja sorolni, hogy mi mindenre használunk acéllemezt, nemhogy megsaccolhatná mindezek volumenét. Honnan tudja a fűrészgyáros, hogy acélból, bronzból vagy más anyagból érdemes a fűrészét készítenie?

A válasz erre a kérdésre megdöbbentően egyszerű: az ár. Mégpedig a szabad piacon magától kialakuló ár.

Tegyük fel például, hogy valaki kitalál egy jó üzleti lehetőséget, amihez szüksége van valamilyen alapanyagra. Ahogy elkezdi a gyártást, az alapanyagból több fog fogyni, mint amennyit gyártanak, hiszen a gyártóknak senki se szólt. Emiatt hiánycikk lesz. Az eladók, ezt látva, megemelik az árat, addig, amíg a kereslet vissza nem esik a kínálat szintjére. Ám mivel az alapanyag ára felment, egyre több potenciális gyártó lát majd fantáziát a piacra lépésben. Ahogy az új gyártók megjelennek, az ár lecsökken. Végül beáll egy új egyensúly, amelyben az ár valamivel magasabb, a gyártott mennyiség pedig valamennyivel több lesz, mint korábban. Ennek következményeként az anyag korábbi felhasználói közül azok, akik éppen csak meg tudták fizetni, kénytelenek lesznek csökkenteni a volumenjüket, felhagyni a tevékenységükkel, vagy más alapanyagra térni át. Ha az összes folyamatot hasonlóan végigvezetjük, elénk tárul az új állapot. Az új állapotban az összes erőforrás egy bizonyos hányada át lett irányítva az új termék gyártására. Ez azt is jelenti, hogy más tevékenységek, amikre kevésbé van szükség, visszaszorulnak. Azokra nem jut elég munkaidő, áram és vasérc. Az ár tehát az a titkos komponens, ami az egész gazdaságot vezérli, üzeneteket küld minden termelőnek és fogyasztónak arról, hogy mennyi az egyes alapanyagok hasznossága abból fakadóan, hogy mi mindenre lehet azokat felhasználni, és azok a dolgok mennyit érnek a fogyasztóknak. Az acéllemez összes létező felhasználása, és az azok iránti igény, mind mind bele van épülve az acéllemez árába. Egyetlen szám képes rendet vágni a termelés átláthatatlan kavalkádjában.

Ezt a folyamatot nevezte Adam Smith “láthatatlan kéznek”. Valóban, ha valaki nem ismeri a pénz szerepét, azt hihetné, hogy valamilyen láthatatlan kéz irányít mindent. Pedig nincs ebben semmi misztikum. A titkos karmester nem más, mint a szabad piac és szabadon képzett ár. Ezek után tedd fel magadnak a kérdést, mennyire okos ötlet beleavatkozni a piaci árképzés folyamatába.

(Pintér Krisztián)