A Szabadság Filozófiája

Egy szoborállítás margójára, avagy miért kéne nekünk ezzel törődni.

Kezdeném egy hurrá-optimista kijelentéssel. A közbeszédben oly gyakori szerecsenmosdatás a holokauszt magyar vonatkozásai körül éppen annak a jele, hogy a magyar embert ez lelkében mélyen érinti. Ha azzal vádolnak minket, hogy kilencszáz-valahányban kiraboltunk egy spanyol falut, senki nem fog tiltakozni. Sokkal inkább valami kaján büszkeség fog a szem sarkában csillanni. Az a tény, hogy a holokausztban való magyar részvételt ilyen hevesen tagadják, mutatja meg, hogy a magyar embert bizony nyomasztja a bűntudat.

Miért érzünk bűntudatot egy olyan tett miatt, ami születésünk előtt évtizedekkel történt? Milyen mértékben a mi ügyünk ez? Olyan mértékben, amilyen mértékben azonosulunk az akkori magyarokkal. Olyan mértékben, amennyire egy csapat lennénk, ha egyszerre élnénk. Olyan mértékben, amennyire mi is elkövetnénk ugyanazokat a hibákat vagy rémtetteket. Olyan mértékben, amennyire akkor magyarnak, nemzettársnak, vezérnek tartottuk volna a gaztevőket.

E téren nem állunk valami jól. Nem jelenthetjük ki, hogy már immúnisak vagyunk az ilyen viselkedésre. Nem jelenthetjük ki, hogy egyáltalán értenénk, mi is a viselkedés, amit kerülni kéne. Nem jelenthetjük ki, hogy ezekről beszélgetés zajlana, vagy bárkit is érdekelne a téma. Amíg ez így van, addig nyugodtan vállalhatunk teljes szellemi közösséget a ‘40-es magyarsággal, mert nem tanultunk azóta semmit.

Nem tanultuk meg, hogy az önkénynek korán kell nemet mondani. Nem tanultuk meg, hogy erővel nem lehet megoldani a problémákat, csak az ellenvéleményt lehet elhallgattatni. Nem tanultuk meg, hogy az ideológia nem jogosít fel bűncselekményekre. Nem tanultuk meg, hogy mindenkiben az embert lássuk, és ne a csoportot. Nem tanultuk meg, hogy bűnbakot ne keressünk. Nem tanultuk meg, hogy kételkedjünk, és saját véleményt formáljunk.

És amíg ez így van, addig puszta szerencse, hogy ma, Magyarországon nem zajlik valamilyen népirtás. Az nem a mi érettségünk következménye, hogy éppen ma nem lőnek a Dunába senkit. Csak Európában most nem ilyen a kurzus. Amikor majd az emberek nagy része zsigerből elutasítja, hogy a zsidók, cigányok, buzik, libsik, nyuggerek, ballerek, jobberek, szlovákok, románok ellenségként legyenek megnevezve. Amikor az ilyesmivel kokettáló pártokra undorral fog nem szavazni senki. Akkor lehet majd a holokausztot elfelejteni.

(Pintér Krisztián)