A Szabadság Filozófiája

A civil szervezeteket külföldi erők finanszírozzák, sőt szervezik, hangzik a vád. Lehetséges-e ilyesmi, és ha igen, mit tehetünk ellene?

Az első kérdésre a válasz sajnos az, hogy lehetséges. Érdemes megénézni ezt a Jurij Bezmenov interjút: https://www.youtube.com/watch?v=y3qkf3bajd4. Sok pénz fölött ülő, birodalmi mentalitású vezetők rutinszerűen támogatnak civil és politikai szervezeteket, tanárokat, újságírókat, akik aztán az ő szekerüket tolják a célországban. Sőt, az ellenlábasaikat pedig igyekeznek kiiktatni, méghozzá mindenféle eszközzel, amit pénzen meg lehet venni. Nem úgy kell ezt elképzelni, hogy ők maguk hoznak létre bábszervezeteket, és legtöbbször nem is végzik ki a nemkívánatos elemeket. Helyette tájékozódnak, és megkeresik azokat a maguktól létrejövő eszméket, véleményeket, mozgalmakat, amik az ő érdeküket szolgálják. Ezeket aztán ellátják pénzzel, képzéssel, szervezeti támogatással. A “káros” mozgalmakat pedig karaktergyilkossággal lehet a legkönnyebben kiiktatni. Nehogy valaki azt higgye, hogy mindez elméleti lehetőség. Ez bizony napi gyakorlat, és még csak nem is illegális, különösebben titkolni sem kell.

Tehát nagyon is elképzelhető az, hogy külföldről támogatnak társadalomformáló erőket. Emellett viszont az is igaz, hogy itthonról is. Semmi okunk feltételezni, hogy a mindenkori uralkodó oldal nem próbálja a saját ideológiáját adóforintokból, féltitokban letolni a társadalom torkán. A mi szempontunkból annak nincs sok jelentőssége, hogy miféle politikai szervezet veszi meg a véleményformálókat kilóra.

A fontosabb kérdés az, hogy baj-e vagy immorális-e ez, illetve mit lehet tenni ellene. Vegyük észre, hogy a fenti elemzésből hiányzik annak boncolgatása, hogy maga a szervezet vagy személy hasznos vagy káros tevékenységet fejt-e ki, és az is, hogy a finanszírozó jót vagy rosszat akar. Minden kombinációra lehet példa. Pusztán amiatt, hogy egy állam vagy más befolyásos, nagypénzű csoport támogat valakit, még az nem lesz automatikusan “nemzetellenes” vagy destruktív. Láthat el nagyon is hasznos funkciókat, például korrupcióellenes harcot vagy leszakadt népcsoportok segítését. Nem vitatom, hogy van abban némi gerinctelenség, ha valaki pénzt fogad el nyilvánvalóan nyomuló érdekcsoportoktól, és ezt esetleg titokban is tartja. De szinte biztosra veszem, hogy ha egy szervezet nem hajlandó direkt támogatást elfogadni, kitalálnak majd valami módszert, hogy akár akaratuk ellenére és tudtuk nélkül is egyengessék az útjukat. Azt sem lehet tudni, hogy a támogatásnak mi az oka. Elképzelhető, hogy csak meg akarnak akadályozni egy kormányközi megállapodást vagy beruházást, mert az érdekeiket sérti. De simán lehet, hogy találkozik az érdekünk, mert mi magunk, noha más okból, szintén meg akarjuk akadályozni.

Emiatt az egész idegen ügynök kérdés jelentősségét veszíti. Nem azt akarjuk tudni, hogy ki kit támogat. Nekünk csak annyit kell tudni, hogy az adott irány jó vagy rossz. Egyetlen lehetőségünk van arra, a rossz irányokat elkerüljük: ha felismerjük. Ha képesek vagyunk különbséget tenni helyes és helytelen elvek között, morális és amorális eszmék között. Ha nem csatlakozunk semmilyen törzshöz, klubhoz külsőségek, vagy "coolság" alapján. Ha nem nyelünk le megrágás nélkül bármit. Ha olyan tetteket szorgalmazunk, ami az emberek együttműködését könnyíti, ellentéteiket feloldja. Ha olyan gondolatokat terjesztünk és keresünk, amik a megértést segítik. Akkor ugyanis teljesen mindegy, hogy ki fizet egy alapítványt, mozgalmat vagy szakszervezetet. Akkor pusztán a tevékenységük és az ideológiájuk alapján be tudjuk azonosítani, és el tudjuk utasítani az öngyilkos, destruktív, civilizálatlan irányzatokat. Akkor, is ha külföldről jönnek, és akkor is, ha itthonról, akkor is, ha fizeti őket valaki, és akkor is, ha nem.