Leírás

Azoknak, akik az emberek közötti együttműködést önkéntes alapon, erőszak nélkül, mindkét fél beleegyezésével képzelik el.

Facebook oldal

sok egyéb tartalom a fb oldalunkon! facebook.com/szabfilo

2016.08.09. 09:11 Pintér Krisztián

A libertariánus oligarchia erkölcséről

carnegie_stalin.jpg

Olvasható egy írás a PKP blogján, ami látszólag arról szól, hogy elég legyen a kapitalizmust támadó könyvekből. Eddig mélyen egyetértünk, azonban mégis szót kell kérjünk személyes megtámadtatás okán, mivel a cikk valójában egészen másról szól. A írás itt (http://hafr.blog.hu/2016/07/29) található meg.

Be kell vallani, könnyen előfordulhat, hogy rosszul értelmezünk valamit, mivel a cikk szivesen áldoz a precízségből a hatásvadászat oltárán. Munkahipotézisként az alábbi állításokat tekintjük a vita tárgyának:

  1. a szabad piacgazdaságban a tőke ott keletkezik, ahol amúgy is sok van belőle. ez milliárdos oligarchák felemelkedéséhez és nemkívánatos jövedelemkoncentrációhoz vezet.
  2. a jövedelemkoncentráció tönkreteszi az “archaikus társadalom kohézióját és identitását”.
  3. ez ellen kizárólag az állam és az erkölcs együttese képes védelmet nyújtani.
  4. különben szélsőségek megjelenése vagy akár polgárháború várható.

Az emberiség történetében mindig létezett jövedelem-, vagyon- és hatalomkoncentráció. Ennek minden bizonnyal fundamentális oka van, mégpedig az, hogy nincs vagy nem elegendő az ellene ható erő. A természet olyan, hogy az egyformaság a szokatlan, a különbözőség a szokásos. Ha dobok hat kockával, aligha várom azt, hogy mind egyforma számot mutasson. Véletlenszerűen bolyongó egyedek egy idő után különböző helyeken kötnek ki. Egyszerűen különbség van az emberek között abban, hogy milyen helyzetbe születnek, mennyire tehetségesek és motiváltak a hatalom vagy vagyon megszerzésében, és hogyan bánik velük a vakszerencse életük során. Azt tehát felesleges vizsgálni, hogy egy adott társadalmi rendszerben lesz-e egyenlőtlenség. Csak azt érdemes vizsgálni, hogy mennyi, és milyen.

A szabad piacgazdaságban a gazdagodás két módja a termelés és a csere. Mindkét folyamat különös ismertetőjele, hogy pareto optimális, azaz minden egyes ember számára vagy előnyös, vagy semleges (az irígységet vagy lemaradást leszámítva értem). A termelés során a termelő a saját tulajdonát alakítja más formába. Ha ennek során értéket teremt, az értékkülönbözet jogosan az övé. Ha veszteséget termel, előbb-utóbb elfogy a vagyona, és kénytelen lesz “termelő” tevékenységével felhagyni. Látható tehát hogy a tőke nem termel automatikusan tőkét, ahhoz bizony jócskán kell képesség. A csere során pedig, amennyiben az önkéntes, mindkét fél a csere puszta aktusával demostrálja, hogy többre értékeli a kapott jószágot, mint a feladottat. A robber baron azért zsírosodik, mert értéket teremt. Annál jobban zsírosodik, minél több értéket teremt minél több embernek. A történelem híres nagytőkései, Rockefeller, Carnegie, Ford, mind azáltal lettek mesésen gazdagok, hogy évtizedeken át soha meg nem torpanva fejlesztették termékeiket és gyártási eljárásaikat, sokszor új piacokat, új távlatokat nyitva.

Ezzel szemben a kényszeren alapuló kapcsolatokban (például uralkodó és alattvaló) az egyik fél úgy jut előnyhöz, hogy közben a másikat kár éri. Mit tippelünk, hogy melyik okoz nagyobb jövedelem koncentrációt? Vajon igaz-e, hogy Rockefeller annyival tehetősebb volt egy átlagos amerikaihoz képest, mint egy középkori király a kor átlagos jobbágyához képest? Vagy a fáraó egy átlag paraszthoz vagy rabszolgához képest? Vagy talán Sztálin, Mao Ce Tung és Kim Jong Il nem birtokolt szemtelenül nagy szeletet a tortából? Azt se felejtsük el, hogy nem csak az a tulajdon, ami az érvényes törvények szerint az illető nevére van írva. Kádár János nem volt vagyonos ember, de parancsára ugrott sokezer szolga és martalóc, de facto a fél ország az övé volt.

A második pontot ennek folyományaként igen hamar elintézhetjük: a kapitalizmus által létrehozott jövedelemkoncentráció nem okoz sokkot a társadalomnak, mivel az ahhoz már jócskán hozzá van szokva. Ami azt illeti, éppen a fordítottja igaz, mivel a piacgazdaságban mindenkinek lehetősége van a saját boldogulásán vagy felemelkedésén szorgoskodni. Márpedig ismert módon az ember boldogságát elsősorban az okozza, ha van célja, nem pedig az, ha van vagyona.

Abban viszont egyetértünk, hogy a kapitalizmus a hagyományos társadalmat átrendezi. Ezzel közel sincs egyedül, minden változás természete olyan, hogy az új felváltja a régit. Gyakori sirám, hogy a vadászó, gyűjtögető ember egészségesebb és boldogabb volt, mint a későbbi termelő ember. Könnyen meglehet, de mégis az történt, hogy egyik közösség a másik után állt át mezőgazdasági termelésre. A magyarázat kézenfekvő módon az, hogy a termelés lehetővé tette, hogy kevesebb erőforrással több ételt, ruhát állítsanak elő, és az így felszabaduló munkakapacitást másra fordítsák. Nem csoda, ha az emberi kultúra és civilizáció története nagyjából ez időtájt kezdődik, ettől kezdve látni városokat, templomokat, piramisokat, szobrokat, utakat és a többi, korábban elképzelhetetlen építményt. Ugyancsak ez időtől léteznek írott emlékek is. Nem kevésbé földrengető folyamat volt a vallás szerepenek leértékelődése. Néhány száz év alatt a vallás megkerülhetetlen hatalmi pozíciójából a szekuláris államon keresztül mára eljutottunk oda, hogy Európában az emberek nagyrésze vagy ateista, vagy “gyakorlati” ateista, azaz élete döntései nem vallási meggyőződésből fakadnak, a vallásossága inkább csak rituálé.

És valóban, hasonló ugrás volt az ipari forradalom, amely tulajdonképpen a modern kapitalizmus születése. Társadalomformáló hatása javarészt le is zajlott mára: eltörölte a nemesi világot, a születéskor meghatározott kasztokat, valamint soha nem látott jólétet szabadított az átlagemberre. A korábbi időszakokban egy átlagember joggal gondolhatta, hogy a világ egyre csak rosszabb lesz. A saját életében nem látott lényeges változást, ámde olvasta a legendákat, hogy valaha milyen csodák léteztek, paradicsom, hősök, miegymás, ma meg csak aszály van meg adószedők. A 19. század talán az első olyan század volt, amikor nemhogy egy élet alatt, de néhány évtized alatt is megfigyelhető lett a dolgok jelentős javulása. Létrejött (ám sajnos kevésbé terjedt el, mint ideális lenne) egyfajta jövő-optimizmus. Hit abban, hogy idővel minden probléma megoldható lesz. Amennyiben ez a kultúra, ez a gondolkodásmód leváltja a régit, ám legyen! Én inkább erre fizetek elő, mint bármi korábbira.

Abban is egyetértünk, hogy az erkölcs egy sarkallatos kérdés, és ezen áll vagy bukik, hogy milyen jövő elé nézünk. A társadalomra leselkedő legnagyobb veszély egy újfajta uralmi technika. Az emberiség egész fejlődéstörténete nézhető úgy, mint az uralom ellen, a szabadságért folytatott küzdelem. Biológiai hasonlattal élve az uralom parazitizmus. Soha nem szűnő fegyverkezési verseny dúl a gazdaállat és a potenciális paraziták között. Csatát nyerni lehet, de háborút nem. Ennek a versenynek a legújabb fejezetét hívhatnánk a mémek uralmának. A kifejezés persze nem pontos, mert minden korábbi rendszer létezését a mémek tették lehetővé: a király sem lett volna képes uralmát fenntartani, ha a nép nem hajlandó adót fizetni. Ám a 19. és 20. század új fejezetet nyitott abban az értelemben, hogy hatalmas tömegek nyertek beleszólást a döntéshozatalba, de értelemszerűen az egyes ember beleszólása lényegében elhanyagolható. A többségi szavazás olyan mémeket jutalmaz, amik képesek mind nagyobb tömegeket megmozgatni. Aki ilyen mémeket fog a vitorlájába, “népvezérré” válhat, aki nem, kimarad. Az elmúlt száz-százötven évben rendkívül sikeres mémek “nemesedtek” ki, amiket könnyű elhinni, de nehéz cáfolni, amiket menő hirderni, ám ciki megkérdőjelezni. E cikk keretei közé nem fér be, így csak felsorolásszerűen említjük az iskolarendszer, egészségügy, nyugdíjrendszer államosítását “szolidaritásból”, vagy a mindenütt jelenlevő “mi és ők” kollektivista narratíváját. Az ilyen mémek az optikai csalódásokhoz hasonló “kognitív csalódásokat” használják ki, és az ellenük való védekezés korunk legfontosabb kérdésévé vált.

Mi tehát az erkölcs, ami megálljt parancsolhat a káros mémek pusztításának? Érdemes megfigyelni, hogy az uralmi mémek lényege a tulajdon elvételének, vagy a fizikai erőszaknak morális megalapozása. Minden ember azzal a joggal születik, hogy saját életének a tulajdonosa legyen. Ebből szigorúan következik az is, hogy azt a tárgyat, eszközt, amit maga állított elő vagy önkéntes csere során szerzett meg, nem vehetik el tőle, és nélküle nem dönthetnek róla, hiszen azzal elvennék tőle életének azt a darabját, amit ráfordított. Ha valaki mégis megpróbálja, joggal számíthat arra, hogy a megrövídett személy védekezni fog, és akár mások is segítségére siethetnek. Hosszú távon pedig bosszúval is számolhat, illetve reputációjának, társadalmi elfogadottságának is búcsút mondhat. Ha egy tolvaj igazán sikeres akar lenni, az áldozatát meg kell győznie, hogy a cselekedet valójában jogos. Ezt a szerepet töltik be az uralmi mémek. Az ellenük való védekezés pedig a fenti egyszerű jogelvhez való ragaszkodás. Ha elfogadjuk azt az elvet, hogy mindenki a maga életének, és így jogosan megszerzett vagyonának egyedüli és megkérdőjelezhetetlen tulajdonosa, és elvetünk minden olyan gondolatmenetet, ami ennek ellentmond, máris elkerültük az alattomos mémek demoralizáló hatását. Ha ez nem sikerül, valóban jöhet bármi, akár polgárháború, vagy összeomlás is.

1 komment · 1 trackback

Címkék: politika szabadság demokrácia állam libertárius morálfilozófia


A bejegyzés trackback címe:

https://szabadsagfilozofiaja.blog.hu/api/trackback/id/tr649899078

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pintér Krisztián: A libertariánus oligarchia erkölcséről 2016.08.10. 15:00:01

Az ember boldogságát elsősorban az okozza, ha van célja, nem pedig az, ha van vagyona.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.08.09. 19:38:59

köszönöm a megtisztelő figyelmet