Leírás

Azoknak, akik az emberek közötti együttműködést önkéntes alapon, erőszak nélkül, mindkét fél beleegyezésével képzelik el.

Facebook oldal

sok egyéb tartalom a fb oldalunkon! facebook.com/szabfilo

2016.04.18. 19:50 Pintér Krisztián

A bizarro kapitalizmus

A képregényben a bizarro világ a rendes világ groteszk kifordítottja. A hős a bizarro világban gonosz, és a gonosz hős. Aki emitt józan gondolkodású, az ott őrült. Milyen lehet egy ilyen bizarro világban élni? A szomorú helyzet az, hogy képregényen kívül is létezik bizarro világ, és mi bizony abban élünk. A politikai rendszer, amit progresszív szociáldemokrácia néven ismerünk, nem más, mint bizarro kapitalizmus, amely sokmindenben hasonlít a szabad piaci kapitalizmusra, de csak mint annak groteszk kifordítottja.

A rendes kapitalizmusban a fogyasztó dönti el, hogy milyen irányba menjen a gazdaság, pusztán az által, hogy mit vesz meg a boltban. A kereslet és kínálat gazdaságtani törvénye, és a szabadon lebegő árak rendszere biztosítja, hogy a legjobban kellő árucikkek pontos mennyiségben gyártassanak le, és juttassanak el a fogyasztás helyszínére. A bizarro piacon, egy demokratikus államban a bizarro vásárló, azaz a szavazó dönti el, hogy melyik hatalmi csoport szabályozza mindenki életét egy határozott ideig. De míg a szabad piacon mindenki a saját dolgában dönt, minden nap minden egyes kérdésben külön-külön, addig a demokráciában mások dolgában is döntünk, és csomagban (választási programban) kapunk rengeteg össze nem függő ígéretet. Ami ráadásul a hosszú kormányzási periódus miatt igen hamar elavul még jószándék mellett is. Jó szándékot ugyanakkor nem láthatni. A szabad piac kooperációra és egyéni érdekérvényesítésre ösztönöz. A demokrácia ellenségeskedést, szekértáborokat és demagógiát szül.

A szabad piacon a szolgáltatásoknak és termékeknek ára van. Az ár reprezentálja mindazt a munkát és erőforrást, amit fel kell áldozni, ha a terméket létre akarjuk hozni. Így mindenki meg tudja hozni azt a döntést, hogy ér-e neki annyit a termék, vagy inkább fordítsuk az időt valami másra. Ha egy árut valaki megvesz, utána kevesebb pénze lesz, ami azt is jelenti, hogy valami mást pedig nem vesz meg. A realitás így korlátozza a fogyasztást. A bizarro kapitalizmus bizarro ára az adó. Fizetése nem önkéntes, így személyes választást nem fejez ki. Mértéke nem jelez semmit, csak azt, hogy mennyi pénzt lehet az emberekből kipréselni úgy, hogy ne nagyon háborodjanak fel rajta. Tévedés azt hinni, hogy az állam az adót bizonyos célokra szedi be. Az összes pénz egy hatalmas tartályba folyik be, ahonnan aztán mindenféle kiadásokat finanszíroznak. Ha a tartályban a szint túlságosan apad, ki lehet hirdetni a vészhelyzetet, és lehet adót emelni, speciális adókat kivetni, vagy valamilyen kiadást megvágni. Ha viszont szépen van pénz a kincstárban, lehet építeni stadiont, vagy autópályát. Ilyenkor a pénz forrására már senki sem emlékszik. Hogy melyik megoldás lesz választva, az pusztán attól függ, mit sikerül könnyebben letolni a szavazók torkán. Bankadó vagy multiadó mindig népszerű. A felső 1% megadóztatása ellen sem szokott ágálni senki. Hogy ezt az adót persze ugyanúgy mi fizetjük, azt nyugodtan terjesztheti az a pár piacpárti közgazdász, akire úgyse figyel oda senki.

A szabad piac szolgáltatásait, termékeit, gyártási folyamatait, technológiáját szüntelenül fejleszti, hiszen ha a szolgáltató megpihen, a konkurencia úgy elviszi a piacát, mint a pinty. Ám nem elég, ha a szolgáltatás valamilyen objektív mérce szerint jobb, az igazi cél az, hogy az emberek igényeit elégítse ki. Sokszor hallani a tanmesét a béta és a VHS versenyéről, amit az állítólag rosszabb VHS nyert meg. Azt már ritkábban teszik hozzá, hogy a béta kazetta nem volt elég hosszú ahhoz, hogy egy egész filmet fel lehessen rá venni. A nézőket jobban érdekelte, hogy megszakítás nélkül, kazettacsere nélkül tudják végignézni a filmet, mint a jobb minőség. A fogyasztók igényeit sosem lehet pontosan megjósolni, az mindig tartogat meglepetéseket. Ám a szabad piac alkalmazkodó képessége példátlan. Akármilyenek is legyenek az emberek preferenciái, a piac azokat a lehetőségekhez képest maximálisan kielégíti. Ráadásul a szabad piac elképesztően kreatív is. A fogyasztó maga sem tudja előre, hogy mire lenne szüksége, lásd Ford híres mondása, hogy az emberek gyorsabb lovakat szeretnének. A szolgáltató dolga új ötletekkel előállni, és azokat a fogyasztóknak kipróbálásra átadni.  A bizarro piacon, az állam berkeiben, a szolgáltatás célja a választó megtartása, magyarán a látszat. Az állam legelső cselekedete a konkurencia betiltása, hogy ne lehessen látni, mennyire pocsék, amit nyújt. Mivel mindenért átalánydíjat fizetünk, soha nem vetjük össze az állam szolgáltatásának hasznát és árát. Ráadásul a hasznáról teli szájjal hazudnak. Sokszor maga a probléma sem létezik, amit megoldanak. A megoldások pedig elmaradottak, nem követik a tudomány és a technológia fejlődését. Az állam csak akkor hajlandó egy újítást bevezetni, ha már megjelent rá az igény a választók között, és az elér egy népszerűségi szintet. Az viszont tény, hogy a politikusok nagyon találékonyak a propaganda terén: ócska szolgáltatásuk köré ideológiai ködöt gerjeszteni úgy senki nem tud, mint ők.

A szabad piac nem egy gondolkodó valami, ami tudatosan lenne képes cselekedni. A piac nem akar jót, nem tesz jót, ez csak egy megszemélyesítés. Valójában a piaci szereplők, vállalatok, vállalkozók, feltalálók, kreatív emberek végzik a munkát, puszta önérdekből. A piac formálja ezeket az egyéni érdekeket közjóvá. A szabad verseny jutalmazza a hatékonyságot, az igények jobb kielégítését, az új megoldásokat és a sikeres előrejelzéseket, Ezzel szemben bünteti a pazarlást, az igényekhez nem igazodó termékeket, és a tévedést. Evolúciós folyamat emeli ki a világot előre vivő tevékenységeket, és süllyeszti el az azt akadályozókat. Mint ahogyan az evolúciót nem érdekli az egyedek szándéka, célját attól függetlenül eléri, a piacot sem érdekli, hogy mi motiválja a vállalkozásokat, attól függetlenül szállít jólétet mindenkinek. A bizarro piacon is van verseny, mégpedig politikai verseny. Különböző pártok különféle agymosó propagandákkal próbálkoznak, és az nyer, amelyiké jobb. A választási szlogenek (neadjisten programok) az igazságtól függetlenek. Sikerességüket nem az méri, hogy mit mondanak róla szakértők, vagy hogy később beigazolódnak-e. Az egyetlen mérce a szavazatok száma. A demokrácia egyetlen funkciója, hogy sikeres mémeket tenyésszen ki, amiket könnyű elhinni, de nehéz cáfolni, amik megfelelő érzelmi húrokon játszanak, kihasználva a választó tudatlanságát, előítéleteit.

A világot a bátor úttörők viszik előbbre. A vállalkozók azok az emberek, akik a saját vagyonukat teszik kockára azért, hogy egy új ötletet kipróbáljanak. Ha kudarcot vallanak, a saját pénzüket veszítik el. Ha azonban sikert aratnak, mindenki nyer. Ők sok pénzt keresnek, a világ pedig gazdagabb lesz egy új termékkel, szolgáltatással vagy módszerrel. Vállalkozó sok van, számosan közülük mérsékelten sikeresek, tisztességes keresetre tesznek szert tevékenységükkel. Igazán sikeres vállakozó azonban pont olyan kevés van, mint nagy tudós vagy nagy költő. Nevüket, Rockefeller, Carnegie, éppenúgy megőrzi a történelem. A bizarro vállalkozók a karizmatikus politikusok. Az ő szakértelmük abban van, hogy képesek tömegeket maguk mellé állítani, közbeszédet meghatározni, vitában győzedelmeskedni, a bölcs vagy éppen acélkemény népvezér szerepét sikeresen eljátszani. Az ilyen emberek dolga új mémeket, új ideológiákat kitalálni, vagy a régieket tökéletesíteni. Ha nem sikerül, elbuknak. Ha sikerül, hatalmat nyernek, mindenki más pedig veszít: elszenvedi a központi irányítás minden hátulütőjét, a személyes szabadság erodálódását, és a józan ész elhomályosulását. Nagyformátumú politikus kevés van, és őrájuk, nagy királyokra és elnökökre, hősökként emlékezünk. Kell-e több bizonyíték, hogy a bizarro világ lakói vagyunk?

A szabad világban a legtöbb ember nyugodtan és sikeresen élhet anélkül, hogy tisztában lenne a rendszer működésének alapvető elemeivel vagy elméletével. Elegendő, ha tisztességes és jószándékú, és ha még némi szorgalom és önfegyelem is akad, semmi nem állhat annak útjába, hogy az emberi civilizáció építéséből a maga részét kivegye. Az élet így válik generációról generációra könnyebbé, érdekesebbé és tartalmasabbá. A bizarro világ hasonlóan megvan tudatlan emberek tömegeivel. Elegendő, ha az emberek jószándékúak és teszik a dolgukat. Sőt! Akkor örül igazán a politikus, ha az istenadta nép nem nagyon gondolkozik. Négyévente elég lesz, ha elmegy szavazni, addig esetleg lájkolja valamelyik politikai tömörülés facebook oldalának posztjait. A világ az emberek tudatossága és értése nélkül is szépen halad a morális posvány, az önkényuralom és a civilizáció széthullása felé.

1 komment · 1 trackback

Címkék: politika demokrácia állam


A bejegyzés trackback címe:

https://szabadsagfilozofiaja.blog.hu/api/trackback/id/tr988640848

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pintér Krisztián: A bizarro kapitalizmus 2016.04.20. 15:39:01

A világ az emberek tudatossága és értése nélkül is szépen halad a morális posvány, az önkényuralom és a civilizáció széthullása felé.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Untermensch4 2016.05.13. 14:46:52

" A nézőket jobban érdekelte, hogy megszakítás nélkül, kazettacsere nélkül tudják végignézni a filmet, mint a jobb minőség."
Ehhez képest manapság mennyi reklámmal és hányszor lehet megszakítani egy filmet..?