Leírás

Azoknak, akik az emberek közötti együttműködést önkéntes alapon, erőszak nélkül, mindkét fél beleegyezésével képzelik el.

Facebook oldal

sok egyéb tartalom a fb oldalunkon! facebook.com/szabfilo

2015.05.19. 19:13 Pintér Krisztián

Az állam egyetlen szerepe

Az egyetlen feladat, amit az állam sikeresen ellát: a személyes felelősségérzet csökkentése. A felelősség nem kellemes, kiváltképp akkor, ha valami nagyon fontos dologról van szó, és ha a tévedés csak később, esetleg későn derül ki. Szokatlanul vagy bizarrul hangzanak-e a következő érvelések?

“Nem várható el egy gyárban dolgozó melóstól, hogy a gyerekének a megfelelő iskolát kiválassza.”

“Honnan tudhatnánk, mi az egészséges, ha nincs hivatalos iránymutatás?”

“Két évre sem látunk előre, hogy tudnánk a saját nyugdíjukról gondoskodni?”

Ugye nem? Még ha nem is ért egyet valaki, abban megegyezhetünk, hogy ilyesmit lépten-nyomon hallani. A témákban az a közös, hogy mindegyik szó szerint életbevágó, és a döntés olyan ismereteket követel meg, amik még iskolázott embernek sem biztos, hogy megvannak. A baj azonban az, hogy a probléma nem tűnik el attól, ha nem foglalkozunk vele.

Van tehát egy igény, a felelősség csökkentése, ami a társadalom széles tömegeit érinti. Természetes, hogy minden valamirevaló politikai erő siet “megoldást” szállítani, és hogy milyet, az csak attól függ, hogy mit lehet mézesmázos szóval a legtöbb embernek eladni. A továbbiakban áttekintünk pár területet, és megvizsgáljuk, hogyan ad optimális megoldást a piac, és hogyan öl, butít minket az állami demagógia.

Életmód

A világ már csak olyan, hogy nem minden kellemes, ami egészséges, és nem minden egészséges, ami kellemes. Bizonyos ételek és italok kiválóan bizsergetik az emberi test különböző jutalmazási mechanizmusait, noha hasznot nem, csak kárt okoznak. Puha székben ülve filmet nézni jobb szórakozás, mint futni vagy tornázni. A probléma kettős: egyrészt a fene tudja, hogy mennyit is ér egy fél óra futás, vagy mennyire káros egy pohár cukros üdítő. Másrészt viszont ha tudjuk, akkor sem nagyon akaródzik most lemondani a tortáról csak azért, mert harminc év múlva szívrohamot kaphatunk. Ráér holnap lemondani.

A szabad piac nagyon jól be tudja árazni az egészséges életmód előnyeit. Ha az ember modern, szabad piacon egészségbiztosítást köt, bízhat benne, hogy egy sor olyan vizsgálatot kell majd rendszeresen elvégeznie, ami nem betegségek, hanem az életmód felderítésére szolgál. Az ilyen vizsgálatok eredménye aztán meghatározza majd a biztosítási díjat. A biztosítási díj nem más, mint egy direkt, azonnali visszajelzés, ami világossá teszi az egyszeri, orvostudományban nem jártas ember számára, hogy mire és mennyire érdemes vigyázni. Tehát a szabad piac kiválóan megtalálja mindenki számára az optimális megoldást a saját preferenciái szerint. Amit azonban nem tud megoldani, az a tény, hogy az egészséges életmód nem annyira kényelmes, mint az egészségtelen. Ezt ugyanis jelen pillanatban egyáltalán nem tudjuk megoldani, a tudomány még nem tart ott.

Itt jön a képbe az állam. Az állam megígéri, hogy törvényekkel, különadókkal, figyelmeztető feliratokkal megoldja, hogy az emberek tájékoztatva legyenek a veszélyekről, iskolába ne kerüljön be ártalmas termék, stb. Az állam irányelveket foglal szabályba, hogy mit és mennyit együnk. Valamint központosítja és szocializálja az egészségbiztosítást, mivel az úgy “igazságos”. Nem kell nagyon sok ész belátni, hogy az állam persze nem tudja az ígéretét betartani. Visszajelzés és személyes felelősség hiányában az emberek gyakrabban választják majd az egészségkárosító életmódot, az irányelvekre pedig fütyülnek. Rugalmatlansága miatt a rendszer évtizedekkel lemarad a tudomány mögött. Így aztán a biztosítás csődje is csak idő kérdése. De legalább addig nem kell foglalkozni a kérdéssel, és rághatjuk a pattogatott kukoricát.

Nyugdíj

Ahogy a dolgok ma állnak, a munkaképességünk előbb-utóbb csökkenni kezd, aztán egyszer meghalunk. A kettő közötti időszakot valahogy át kell hidalni, és ez nem pusztán szervezési kérdés, hanem megkerülhetetlen probléma.

Szabad társadalomban mindenki a saját értékrendje és saját várakozásai szerint oldja meg az időskori életét. Aki megelégszik azzal, hogy öreg korában legyen mit enni és mivel fűteni, kevesebbet tartalékol. Hagyatkozhat valaki arra, hogy majd a gyerekei eltartják. Mások aktív időskort terveznek, akár nyolcvan évesen is számottevő bevételt várva. Megint mások nem számítanak vagy nem számíthatnak lassú öreg évekre, mivel életmódjuk vagy valamilyen betegségük miatt várhatóan korán meghalnak. Az is szabadon választható, hogy mikor tegyen az ember félre. Lehet, hogy a gyerek iskoláztatása fontosabb, vagy fel kell építeni egy házat, esetleg később nagyobb jövedelemre számítunk, így a takarékoskodást átmenetileg felfüggesztjük. A vállalt kockázat mértéke is egyénenként változik, valaki inkább fordíthatja a megtakarítását kockázatos befektetésekre, ami aztán később várhatóan jóval többet hoz.

Az állam megoldása egy mindenki számára kötelező piramisjáték. Kötelező azért, mert így tudja ellátni a felelősségcsökkentő feladatát. A lényeg, hogy ne kelljen döntéseket hozni, mérlegelni, jövőről gondolkodni, csak kitölteni egy mezőt az adóbevallásban, és utalni a pénzt. A piramisjáték jelleg abból adódik, hogy a kifizetés mértékét nem józan ész vagy gazdasági realitás dönti el, hanem a mindenkori szavazóbázis aktuális téveszmerendszere, amiben komoly százalékot tesz ki a nyugdíjas réteg.

Gyerekvállalás

Gyereket csinálni nem igényel különösebb képességeket. Ahhoz azonban már kell némi előrelátás, hogy elgondolkodjunk azon is, mit fog a gyerek enni, lesz-e ruhája, jut-e neki gyógyszer, ha beteg. Ez aztán további kérdések sokaságát veti fel, például, hogy most vagy öt év múlva, vagy amikor telik rá, vagy amikor érettebbek leszünk, vagy amikor eleget tanultunk a kérdésről, vagy amikor letelepedtünk egy helyen úgy nagyjából végleg, stb.

Szabad világban az ember lehet okos, és lehet hülye. Ha okos, a fentieket végiggondolja. Ennek megfelelően vagy lesz gyerek vagy nem. Ha hülye, és gyereket vállal anélkül, hogy erre meglenne a lehetősége, jellemzően ráfarag, de azért számos megoldás közül választhat. Mindenki hallott már, párszáz évvel ezelőttről, olyan történetet, lehet megtörtént vagy kitalált, amiben egy gyerek városi rokonokhoz kerül. Ez az egyik módja annak, hogy a túlvállalt gyerek mégis megkapja az élettől az esélyt. Láttunk olyat is, hogy amikor már munkaképes, inasnak adják mesterember mellé, aki étellel és lakással látja el, amellett, hogy szakmát is ad a kezébe. A munka ettől függetlenül is egy megoldás lehet, amint képes akár ház körül akár pénzért feladatokat elvégezni. Végül pedig az egyházak mindig szívesen látták a szegények gyerekeit, ha más megoldás nem adódott. Ezek a megoldások rendelkeznek azzal az előnnyel, hogy személyre és helyzetre szabottak, és kifelé vezetnek a bajból.

Ezzel szemben az állam egészen mást ígér. Azt ígéri, hogy bárki vállaljon csak gyereket, ne is gondolkodjon semmiről, még férj vagy élettárs se kell, sőt, minél több gyerek legyen, mert az állítólag a nemzet felemelkedését hozza, vagy valami ilyesmi. A gyerekhez pénzt osztunk, minden más megoldást gyerekellenesnek nyilvánítunk. Az se baj, ha a család diszfunkcionális, a szülők kocsmáznak, a gyerekre fütyülnek, kultúra nincsen, kiemelkedési lehetőség nincsen, munkalehetőség nincsen, tévé van, meg bulvármagazin. Nem baj, mert ha a következő nemzedék is ilyen lesz, majd azoknak is osztunk segélyt, és kész. Ez a helyzet állítólag jobb, mint mondjuk ha tehetősebb rokonok vállalnák át a gyerek felnevelését, akiktől tanulhat is valamit, vagy bentlakásos iskolákba kerülnének, netán gyerekeket dolgoztató állattelepek vagy könnyűipari gyárak foglalkoztatnák őket szakmai képzés mellett. Mert a gyerekmunka az valamiért mérhetetlenül gonosz dolog, szemben például azzal, ha semmi más elfoglaltsága nincsen, mint az utcán verekedni a többi fél-írástudatlan gyerekkel, és a részeg apja elől menekülni.

Iskola

Szuper lenne, ha mindent tudnánk arról, hogyan kell egy új embert elindítani az életben. Sajnos ezt ugyanúgy ki kell találni, mint minden mást, évszázadok alatt. Ráadásul mozgó célpontra lövünk, hiszen a világ kihívásai és követelményei nem állandók. Az időfaktor is nehezíti a dolgunkat, iskolát ma kell választani, az ifjú ember pedig majd tíz-tizenöt év múlva kezdi meg a saját életét.

Olyan nagy kockázat azért nincsen, hisz a legrosszabb esetben a gyerek ugyanolyan iskolába fog járni, mint mi is jártunk. Ennél csak jobb lehet a kihozatal, mivel azóta fejlődés is volt. Ha viszont van elképzelésünk, netán két menet farmville között szakítunk időt tájékozódásra is, számos alternatíva közül választhatunk. Már ma is van tucatnyi speciális iskola (ami semmitől sem speciális, csak nem az állami extruder). Ezenfelül létezhetne az inas/tanonc intézménye. Lehet otthon tanulni, vagy kis tanulóközösségben. Sőt, Sugata Mitra kutató szerint még tanár sem kell, elég az internet. Ez azért is jó, mert tapasztalat gyűlik fel, a bevált módszereket megtartjuk, továbbfejlesztjük, kombináljuk. A választás terhe tehát azzal a könnyítéssel jön, hogy csupa jóból kell választani. Lemaradni maximum a szomszédhoz képest lehet.

Ezzel szemben az állami megoldás mindenben rosszabb, kivéve azt, hogy a szomszéddal szemben nem enged lemaradni. Ugyanis mindenkire ugyanazt az évtizedek óta működésképtelen modellt erőlteti rá. Kísérletezhet Sugata Mitra amennyit csak akar, tépheti a száját Vekerdy naphosszat, mi maradunk a jó öreg felelésnél. Még csak az kéne, hogy a jó döntések előnyhöz juttassák az embert!

Fogyasztóvédelem

Amig van vigyázatlan vevő, addig lesz csaló eladó is. A parazita mindig megjelenik, ha lehetőség adódik. Ilyenkor nem a karvalytőkét kell szidni, hanem ki kell találni a védekezés módját.

A védekezés ősi módja például a reputáció. Egy százötven éves márkát nem fog a tulajdonosa beáldozni azért, hogy egyszer jól lehúzza a vevőit, aztán csődbe menjen. Új márkáknak is van esélye: kínálhatnak ingyenes kipróbálási lehetőséget, termékmintát. Vállalhatnak pénzvisszafizetési garanciát. De arra is van lehetőség, hogy egy új termékötlettel ne magunk induljunk el, hanem egy már bizonyított cégnek eladjuk. Biztosíthat reputációt a forgalmazó is, pusztán azzal, hogy mit enged a boltjába. Lehetnek minősítő cégek vagy szervezetek, amik emblémájukkal látják el, vagy pontozzák a termékeket. Mindennek az alapja az információ. A vevőt nem kell megvédeni, tud ő dönteni maga. Csak informálni kell, hogy mekkora kockázatot vállal. Aki olcsó vacakot akar venni, tehesse meg.

Kivéve, ha az állam intézi a dolgot, mert akkor keszekusza és szigorú szabályoknak kell kötelező jelleggel megfelelni, ami megfojtja a kis gyártókat, vagy a világ szegényebb részei felől jövő importot. Az ember biztos lehet benne, hogy amit vesz, az valamennyire működik, kompatibilis a mi elektromos szabványunkkal, és van rá egy év garancia. Meg abban is, hogy ennek árát bőven kifizeti, és ha mégis valami rosszul sül el, panaszait küldheti a fogyasztóvédelmi sóhivatal fekete lyukába, ahol örökre eltűnik nyom nélkül.

Stressz-elkerülés

A stressz az élet része, legalábbis addig, amíg szándékunkban áll a helyzetünket nem elfogadni, és azon javítani. A nemelfogadás a stressz, a javítás pedig a tökéletes stressz-oldás. Van a stresszoldásnak kevésbé előremutató módja is, az pedig a heroin, és annak megannyi pszichológiai és kémiai megfelelője. A dolgok nem változnak attól, ha nem nézünk oda. Ám ha odanézünk, van esélyünk tisztán látni, és így helyes döntést hozva valódi változást elérni. A probléma látványa pedig stressz. Tulajdonképpen a stressz szó maga egy antifogalom, nem segíti a megértést. Egy kalap alá veszi a felesleges önkínzást, körbe-körbe rohangászást, önmagáért való, önmagát hízlaló aggodalmaskodást, egymás felesleges piszkálását, másrészről pedig a valós problémák láttán előálló, azok megoldására ösztökélő elégedetlenséget.

A szabad megoldás egyszerű, aki akar, szembenéz a bajaival, aki nem akar, nem néz szembe. Aki akar, eltűr egy bizonyos mennyiségű stresszt, de közben tesz ellene. Aki nem, bármikor választhatja a heroin különböző változatait. De a kettőt akár kombinálhatja is. Végül pedig, mivel sokféle taktika létezik, tanulhatunk azon kevés elszánt embertől, aki előre szaladt egy irányba, és ott megoldást talált. Az újságba az kerül be, aki legelöl megy. De aki rögtön utána megy, az is majdnem ugyanolyan jól jár, ám a kockázatot nem kell viselnie. Mindenki személyisége és preferenciái alapján választ stratégiát.

A állam megoldása az, hogy átveszi tőlünk a megoldás felelősségét, amivel a stresszt valóban hatékonyan lehet csökkenteni. Az állam azonban nem tervezi a problémákat valóban megoldani, erre sem ötlete sem eszköze nincsen. Ha a stressz a probléma, akkor nem kell megoldásokat keresni, csak meg kell ígérni azokat, ez maga megoldás. Az életünk sose lesz jobb, de kit érdekel? Amíg sikerül elhitetni az emberekkel, hogy nem ők a hibásak, a támogatásuk biztosítva van. A heroinmegvonás tüneteire a legjobb gyógyír a heroin.

1 komment · 1 trackback

Címkék: politika állam szabályozás szabad piac


A bejegyzés trackback címe:

https://szabadsagfilozofiaja.blog.hu/api/trackback/id/tr907471468

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pintér Krisztián: Az állam egyetlen szerepe 2015.05.21. 11:00:01

Az egyetlen feladat, amit az állam sikeresen ellát: a személyes felelősségérzet csökkentése.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szofter 2015.05.19. 21:41:55

A nyugdíjban különösen aranyos, hogy az államosított nyugdíjrendszernek annyira központi eleme a nyugdíjkorhatár, hogy még amikor részlegesen öngondoskodási alapra helyezik az egyes államok a nyugdíjrendszert, akkor is megszabnak egy korhatárt, amely alatt nem lehet hozzáférni a megtakarításhoz (vagy csak büntetés terhe mellett, pl. elveszted az érte járó adókedvezményt). Ez a nyugdíjkorhatár jellemzően 30-50 év munkaviszony után érhető el. Közben meg a világ (a piacgazdaság) oda fejlődött, hogy az ember, ha azt a célt tűzi ki maga elé, akár 8-10 év munka után elmehet nyugdíjba úgy, hogy végig csak a reálhozamból él, a tőke inflációtól védve érintetlen marad, vagy akár még hízik is, tehát nem áll fenn az a veszély, hogy ha túl sokáig él az ember, akkor a végére felkopik az álla.