Ezen a blogon szokatlan módon ma a távoli jövőről fogunk elmélkedni. Az ilyen elmélkedések általában azt vizsgálják, hogy egy ma még nem létező technológia hogyan változtathatja meg az életünket. De mivel ez itt gazdaságtani, morálfilozófiai blog, technológiáról csak érintőlegesen lesz szó. Ellenben lesz szó arról, hogy mindenféle tudományos áttörés nélkül is lehetséges hatalmas fejlődés, sőt, az lenne a meglepő, ha az nem következne el. Ma tehát nem fogunk feltételezni semmit, amire ne lehetne egészen nyugodtan fogadni. Kivéve azt, hogy az emberiség összekapja magát, és elkezd ésszerűen cselekedni. Ezt valóban nem tudjuk megígérni, minden mást, ami el fog hangzani, igen.

Az első észrevétel az, hogy mindenkit fel lehet hozni nyugati szintre. Semmi fundamentális oka nincs annak, hogy miért ne lehetne az egy főre jutó termelés mindenütt annyi, mint mondjuk Németországban. Tudjuk nagyon jól, hogy a termelékenység alapvetően tőke kérdése, másodsorban tudás és kultúra kérdése. Ez pedig mindkettő csak idő kérdése.

Ha az egész világon béke lesz, és minden egyes régió nyugati szinten fog teljesíteni, annak több pozitív hatása is lesz. Az első természetesen az, hogy az össztermelés pusztán ettől az öt-tízszeresére fog emelkedni. De nem csak a termelés növekszik meg, hanem ezzel együtt a fejlődés is. Ma számos régióban lényegében repetitív kézimunkán kívül semmi nem történik. Az elképzelt jövőnkben viszont minden egyes terület bőségesen el lesz látva metropoliszokkal, egyetemekkel, kutató laboratóriumokkal, pezsgő iparral és szolgáltatási szektorral. Hatalmas arányban növekszik a rendelkezésre álló megtakarítás mennyisége is.

Igenám, mondja a fejlődéskritikus, de a Föld képtelen eltartani ennyi embert. Mi lesz az elfogyó olajjal, a klímaváltozással, az elszegényedő talajjal, az egészségtelen ételek miatt egészségtelen generációkkal? A helyzet az, hogy ezek a problémák a fent vázolt álom-emberiség számára egyszerűen nem problémák.

Az olaj pótolható szénnel, illetve tulajdonképpen bármiféle energiaforrással. Szén és tórium olyan sok van, hogy biztosan nem fogy el az elkövetkezendő párszáz évben. Addigra pedig réges régen valósággá váltak a keringő naperőművek vagy az aszteroida-bányászat. Az ilyesmihez ma is megvan a technológiánk, pusztán az ára miatt nem csináljuk. De ha ötször ennyi vagy még több pénzből gazdálkodunk, és ugye a hadi kiadásokon is sokat spóroltunk, valamint motiváció is lesz, ezek a célok nagyon is elérhetők.

Nincsen olyan, hogy elszegényedő termőföld. A termőföld nem csak úgy elfárad egy idő után. Pontosan megnevezhető elemek és vegyületek ritkulnak meg a használat során. Azokat be lehet azonosítani, és egyszerűen visszapótolni. Ami azt illeti, ez a folyamat évszázadok (ezredek) óta rutinfeladat a mezőgazdaságban. A leggyorsabban elfogyó elemek a nitrogén, kén és foszfor. Régebben trágyázással, ma műtrágyázással éppen ezeket az elemeket juttatjuk vissza a földbe. Az sem lehet probléma, hogy egyes egzotikusabb mikroösszetevőkben (szelén) szegényedik ki. Az anyag nem vész el, tehát ha a talajból eltűnik, valahol máshol megtalálható. Az egész csak logisztika kérdése.

Nem célunk tárgyalni, hogy a modern húsok, zöldségek valóban tápanyagban szegényebbek az intenzív termelési mód következtében. Ez nem egy tudományos cikk. De azt azért elég világosan látni, hogy nagyjából alkalmasak emberi tápláléknak, hiszen ezt esszük, és köszönjük, még ha betegen is, de megvagyunk. Nem kell azonban eltűrnünk ezt sem. Ahogy a tudomány fejlődik, és feltárja az egyes tápanyagok pontos szerepét, valamint hiányuk okozta betegségeket, egyszerű táplálékkiegészítőkkel orvosolhatókká válnak a bajok. Az sem igazán érv, hogy a vitaminok nem érnek annyit, mint a teljes értékű étel. Ez csak addig igaz, amíg vannak fel nem derített összetevők, hasznosulást segítő anyagok. A természetes étel nem valamiféle varázsszer, hanem pusztán rengetegféle molekula elegye. Csak idő kérdése kitalálni, hogy mely molekulák szükségesek. Azokat le lehet gyártani, és a vitaminokhoz adni.

A klímaváltozás is csak elsőre tűnik nyomasztó megoldhatatlan problémának. Az igazság az, hogy számos javaslat van máris terítéken. Az igazán ígéretes megoldások olyanok, amik nem igénylik a széndioxid-kibocsátás csökkentését, mégpedig egyrészt azért, mert egyáltalán nem biztos, hogy a melegedés attól leáll, másrészt pedig nem kell vele sietni. A jó módszer olyan, hogy segítségével szabályozható a hőmérséklet mindkét irányba, az igényeinknek megfelelően. A hőmérséklet csökkentéséhez bőségesen elegendő a napból jövő infravörös sugárzás 1-2%-ának leárnyékolása. A magaslégkörbe porlasztott kénsav pontosan ezt teszi, és néhányszázmillió dollár éves költségen megvalósítható. Ennél drágább, de talán kevesebb kockázattal jár a Föld és a Nap között az űrben lebegő vékony fóliák telepítése. Néhánymillió négyzetkilométer ilyen fólia legyártása és űrbe juttatása nem olcsó mulatság, de közel sem lehetetlen, és mivel a klímaváltozás lassú, erre több évtized, valószínűleg akár száz év is rendelkezésre áll. Szemben tehát a közkeletű mítosszal, ez esetben sokkal jobb a problémát utólag kezelni, mint megelőzni.

A fenti elemzésben figyelmen kívül hagytuk az emberiség lélekszámát. Ezt jól tettük, mert a tapasztalat szerint a jólét és biztonság magával hozza a populáció stabilizálódását. A fejlett országokban az egy főre jutó gyerekek száma egy körül mozog, ami azt jelenti, hogy a lélekszám nem nő tovább. Sőt, mostanában inkább csökken. Az előrejelzések szerint a népesség tízmilliárd főnél tetőzik valamikor 2050-ben. De ennek nem muszáj így lennie. Mi lenne, ha ezerszer ennyi ember lenne a Földön, vagy akár a Földet elhagyva a Naprendszerben?

Kizárt dolog, jön a zsigeri reakció, annyi embert aztán már tényleg nem tud a Föld eltartani. Kétségtelenül úgy nem, ahogy most csináljuk. A városok a teljes földfelület 2-3%-át teszik ki. Ennek ezerszerese tehát csak úgy képzelhető el, ha majdnem mindent, még az óceánokat is városokkal fedjük be, ráadásul felfelé és lefelé is terjeszkedve. Ami egyben azt is jelenti, hogy a természetes élőhelyekből csak mutatóban, vadasparkok vagy természetvédelmi zónák formájában marad valami. Ez probléma persze nem áll fenn akkor, ha az emberiség nagyrésze ekkorra elhagyja a Földet, és űrkolóniákon él. Szabad persze tiltakozni a természet ilyetén rombolása ellen. Az erőszakmentes megoldás az, ha a tiltakozók egyszerűen megveszik a megvédendő területeket, és gondozzák azokat. Ez mindössze annyiban különbözik a vadasparktól, hogy nem profitorientált és valószínűleg sokkal nagyobb. Ha van elég ember, akinek számít a természet fennmaradása, az minden gond nélkül megoldható. Újratárgyalásra mindig van lehetőség, az ilyen rezervációs zónák határán levő területeket akármikor el lehet adni, és akkor oda a város kiterjedhet. A gazdaságtan nem mondja meg, hogy mi egy terület helyes felhasználása. De azért azt sejthetjük, hogy a városban egyre érdekesebb és izgalmasabb dolgokat lehet majd csinálni ahogy azt a fejlődés szépen lassan adagolja. Ezzel szemben a természetvédelmi zóna ugyanazt fogja nyújtani minden évben. Ezért várhatóan egyre több területet fognak a tulajdonosai inkább valamilyen civilizált célra fordítani. Primitíven fogalmazva a terület ára minden évben emelkedik, és egyre nagyobb lesz a csábítás, hogy inkább eladják.

A városok elhelyezése tehát még megoldható, de a termőföld ezerszeres kiterjesztése aligha. Ám nincs is rá szükség. Az élelmiszerek egyszerű vegyi anyagok. A zsírok, aminosavak, vitaminok mind legyárthatók vegyi vagy biológiai üzemekben. Jelenleg azért készítjük a fehérjét disznóhízlaldában vagy legelőn, mert az a legolcsóbb. Már ma is számos adalékanyag és táplálékkiegészítő van az étrendünkben, és ahogy a szabad terület fogy, úgy válik annak “városszerű” felhasználása elsődlegessé, és úgy szorul vissza az élelmiszertermelés üzemekbe. Természetesen az ilyen élelmiszer sokkal drágább, de ez nem probléma, mert a város sokkal nagyobb hasznot hoz egységnyi területen, tehát bőven futja majd a drágább ételre.

Érdekes lehet a folyamatot végigkövetni, ahogyan a természetest felváltja a természet-utánzó, majd pedig a teljesen mesterséges, ami már nem is igyekszik olyan lenni, mint a természetes megfelelője. Az első időben számíthatunk arra, hogy az igazira mind jobban hasonlító mesterséges húsokkal fognak gyártók előállni. Csak idő kérdése, hogy a mesterséges hús jobb, finomabb, élvezetesebb legyen, mint a természetes. Majd pedig az az idő is eljön, amikor olyan textúrájú és ízű ennivalók kerülnek az asztalra, amik nem hasonlítanak semmire, amit ma eszünk. A mesterséges étel tehát nem a Mátrixból ismert fehér zselé lesz. Bizton lehet számítani arra, hogy a gasztronómia soha nem látott fejlődésnek indul. Az lesz az igazi “molekuláris gasztronómia”.

A mondanivalónk lényege azonban csak ezután jön. Az emberiség létszámának ilyen fokú emelése ésszel szinte felfoghatatlan előnyökkel jár. Első példánk, korunk egyik izgalmas újítása a crowd sourcing és crowd computing. A BOINC program segítségével fehérjék térbeli szerkezetével játszhatunk, vagy csillagvizsgálók jeleit dolgozhatjuk fel, máshol galaxisok illetve annak látszó foltok osztályozását végezhetjük. A wikipedia szerkesztői között akadnak önkéntesek, de akadnak egyszerű arra járók, akik észrevettek valami hibát vagy hiányosságot. Kickstarter vagy Indiegogo segítségével projektek finanszírozhatók, a Patreon pedig segít alkotóknak videók, azaz lényegében TV műsorok készítésében.

Ha az emberiség lélekszáma ezerszerese lenne a mainak, mindezen projektek is ezerszeresére nőnének. Egy ilyen szupercivilizációnak nincs szüksége ezer wikipédiára, vagy az egy wikipédián minden oldalból ezerre. “Fizika” vagy “hegedű” szócikkből továbbra is egyetlen egy kell. Sokkal több önkéntes jut tehát az egyes oldalak tökéletesítésére, aktualizálására, illetve új tartalom létrehozására. Az oldal támogatása is ezerszeres lesz, ami bizony nagyon hiányzik. Egy sikeres crowd sourcing ma simán összehoz párszázezer dollárt, egyes esetekben milliót is vagy többet. Ezek a számok is ezerszereződnek, lehetségessé válik százmilliós, esetenként milliárdos projektek finanszírozása. Ez azt jelenti, hogy olyan beruházások vagy kutatások válnak tömegfinanszírozhatóvá, amikbe ma csak államok vagy nemzetközi cégóriások képesek belevágni: gyógyszerkutatás, űrállomás, hollywoodi nagyságrendű film vagy mélytengeri kutatóállomás.

De természetesen a Kickstarter nem fogja felváltani a ma létező finanszírozási formákat, azok is megmaradnak, és párhuzamosan fognak létezni. Ez azt jelenti, hogy egy bizonyos területre összegszerűen ezerszeres erőforrás jut. Képzeljük el, hogy a gyógyszerkutatás eredménye nem évi néhány hanem néhányezer új molekula. Mivel ennyi betegség nincs is, ezek nagyrésze valószínűleg életminőség-javító szer lesz, nem betegséget elmulasztó. Memória javító, intelligencia fokozó, állóképesség javító szerek jelenhetnek meg. Megéri dollármilliárdokat fordítani ilyen fejlesztésre, hiszen ezerszeres méretű piacra termelünk.

Alapvetően kétféle tudományos felfedezés van. Az egyik az áttörés jellegű, előre nem látható, felforgató (disruptive) felfedezés. Ilyen volt a heliocentrikus világkép vagy a relativitáselmélet. De ilyen lenne fénysebességnél gyorsabb utazás vagy kommunikáció felfedezése is. Talán ide sorolható a szén nanocső is, amiből vagy lesz valami vagy nem. Az ilyen felfedezések nem láthatók előre, és nem lehet rájuk számítani. Van azonban egy másik fajta tudományos fejlődés is: az, amit pusztán ráfordítással meg lehet csinálni. Ilyenkor nagyjából tudjuk is, hogy merre kell menni, sőt, már megyünk is, de a tempót korlátozza a ráfordítható erőfeszítés mennyisége.

A kvantummechanika elsődleges problémája az, hogy nincs elég adat. Megalomániás gigaprojektek épülnek, mint például a LHC. Már ezeket is sokan kritizálják a magas költség miatt, de ha gyorsabban akarunk haladni, még sokkal nagyobb készülékekre volna szükség. Ha a rendelkezésre álló forrás ezerszer akkora, a kvantumvilág megértése annyival hamarabb jön el.

A csillagászat egy másik terület, ahol az erőforrás a szűk keresztmetszet. Ha nem egy, hanem ezer Hubble távcső lenne az égen, vagy még inkább nem két méteres tükre lenne, hanem száz, a világegyetem megismerése hihetetlen lendületet kapna. Ma sorban állnak a javasolt műszerek, amik csak azért nem készülnek el, mert nincs rá támogatás. Van javaslat közeli csillagrendszerek bolygóinak lefotózására a csillag kitakarásával, de van olyan javaslat is, hogy a Napot mint gravitációs lencsét használva akár közeli exobolygók felszínéről is készülhetne felvétel. Efféle projekteket két hét alatt meg lehetne finanszírozni egy sikeres Kickstarter kampánnyal.

A biokémia, az élő rendszerek, és persze elsősorban az ember kémiai működésének megismerése szintén elsősorban méretfüggő. A szervezetben, vagy akár csak egy sejtben megszámlálhatatlanul sok kémiai folyamat zajlik, amik egymást keresztül-kasul befolyásolják. Senki nem vár valamiféle hihetetlen új jelenséget, bármit, ami a kémia tudományát alapvetően megváltoztatná. Egyszerűen csak meg kell rajzolni ennek a roppant tartománynak a térképét. Nyugodtan lehet fogadni arra, hogy a ráfordítások megezerszerezése esetén az eredmények is ezerszeres sebességgel jönnek majd.

De mindez még mind semmi ahhoz képest, ami az élmények piacán következik be. A szemünk előtt zajlik egy csodálatos folyamat: a szórakoztatás és az ismeretterjesztés palettája hihetetlen mértékben kiszélesedik. A dolognak lehangolóan prózai oka van: a központosított információsugárzás egy főre jutó költsége kevesebb. A hatvanas években az volt az ideális piaci megoldás, hogy volt egy országban féltucatnyi nagy információforrás, újság, rádió és tévécsatorna. Ezek az intézmények viszonylag nagy költséggel dolgoztak, de cserébe milliókat értek el a tartalmukkal. Ám ahogy az egy főre jutó jövedelem nőtt, a kommunikációs költség pedig az internetnek köszönhetően lezuhant, lehetővé vált kisebb közönség mellett is profittal működni. Ma egy YouTube csatorna néhányszázezer követővel képes szerény megélhetést biztosítani, pármillióval pedig már egészen kényelmest. Ennek következtében a választható tartalom robbanásszerűen megnőtt. További technológiai fejlődésre nincs is szükség, pusztán azzal, ha sokkal több ember van, az elérhető tartalom arányosan növekszik. Ha pedig növekszik, akkor színesedik is, mivel két egyforma nem kell de nem is valószínű, a specializálódás és a személyesség biztosítja a változatosságot. Az elképzelt megacivilizációnkban olyan sok és sokféle tartalom lesz, hogy az ember meg kell szokja, a töredékét sem tudja megnézni annak, ami érdekli.

Az előző példában központi elem az, hogy a termék nem fogy el, amikor a “fogyasztó” megnézi. Ezzel szemben mondjuk a vendéglátás nem ilyen. Ha több ember van, több szakács és étterem is lesz, de ettől az egy főre jutó gasztronómiai szolgáltatás nem lesz jobb vagy több, igaz-e? A helyzet azonban az, hogy de bizony jobb lesz, még ha több esetleg nem is. Mégpedig azért, mert az éttermek nem oszthatók végtelen mértékben. Ha a napi kétszáz vendégnyi forgalom négyszázra nő, mindig lehet bővülni, hiszen ha mást nem, nyitunk egy másik ugyanolyan éttermet. Ellenben ha csökken száz főre, a fix költségek miatt nyereség elúszhat. Két szakácsból az egyik elküldhető, de aztán az egy szakácsból fél nem. Részmunkaidő lehetséges, de napi tizenöt percre egészen biztosan nem érdemes szakácsot felvenni, hogy az egyetlen vevőt kiszolgálja. Így tehát egy egzotikus nepáli étterem megélhet egy nagyvárosban, ahol ha az emberek 0,0001%-a dönt úgy, hogy aznap nepálit enne, az is szép szám. Ugyanez egy ezerfős kisvárosban működésképtelen koncepció. Nézhetjük a másik irányból is: amikor úgy döntünk, hogy az étteremhálózatunkat egy új egységgel bővítjük, megtehetjük, hogy az új intézményben valamennyire eltérő szolgáltatást nyújtunk. De ugyanez a szinesítés működik egy éttermen belül is: felvehetünk olyan különböző étrendeket vagy divatokat (vegetáriánus, paleo) az étlapra, amire korábban a vendégek kevés száma miatt nem volt stabil kereslet. Ám most már van. Ha elérhető közelségben többszázmillió vagy milliárd ember van, hirtelen egészen elképesztő rétegszolgáltatásokhoz is lesz elegendő vevő. Ha azt mondom, hogy a nyers paleo ételeket kínáló tradícionális maja éttermek közül választhatjuk azt, ahol élő smooth jazz-t adnak elő zongorán, azzal csak a felszínt karcolgatom. Egyáltalán nem tűnik lehetetlennek, hogy az ember élete minden egyes napján más jellegű étteremben ebédeljen, ha úgy tartja kedve.

Ez a jövőkép némileg eltér attól, amivel a science fiction műfaj az utóbbi években rendeszeresen előáll. Ennek persze elsődleges oka a “piacra gyártás”, arról pedig külön cikksorozatot lehetne írni, hogy miért olyan népszerűek a sötét és képzelőerő nélküli jövőábrázolások. Pedig a fent vázolt jövő nemcsak valószínűbb, de sokkal több benne a felderítésre, átgondolásra és megtárgyalásra váró elem is, amitől egy történet érdekes és értékes lehet. Írók! Munkára, mert rengeteg a dolgotok, és sok elmaradást kell behozni!