Leírás

Azoknak, akik az emberek közötti együttműködést önkéntes alapon, erőszak nélkül, mindkét fél beleegyezésével képzelik el.

Facebook oldal

sok egyéb tartalom a fb oldalunkon! facebook.com/szabfilo

2014.08.19. 18:19 ralf

Akadálymentesítés közös erővel

Hosszasan lehet vitatkozni róla - szoktunk is -, van-e szükség az államra. Abban azonban alighanem egyetérthetünk, bármit gyorsabban és hatékonyabban elintézünk, ha a magunk kezébe vesszük a dolgot ahelyett, hogy az államra várnánk. Az alábbi példa is jól mutatja, a civil összefogás hatékonyabb, mint az állam.

Régóta komoly probléma városainkban az akadálymentesítés. Időnként, különösen választási időszakokban, előkerül a probléma, de aztán mindig elhal, az állam másra költi a pénzét, a magánvállalkozónak pedig nem éri meg az a költség, amennyibe boltja, cége akadálymentesítése kerülne. Úgy fest azonban, hogy ebben változás történhet.

Megkezdődött egy német és brit közösségi kezdeményezés, a Wheelmap magyarítása, az OpenStreetMap közösség térképére támaszkodva. Ennek az a célja, hogy mozgássérültek számára akadálymentes útvonaltervet adjon A pontból B pontba, illetve információt azokról a helyekről (esetünkben Magyarországon), amelyek akadálymentesen megközelíthetőek.

A térképen, amely a http://akadalymentesterkep.hu/ oldalon található, de a wheelmap.org nevű, mind Android, mind iOS alá megtalálható applikációval mobilon is használható, a közösség jelöl meg zöld címkével minden olyan objektumot, amiről tudni, hogy akadálymentes, és pirossal azokat, amelyek nem. A berlini térkép már tele van színes jelekkel, a budapestin egyelőre a szürke szín (nem tudni) dominál. Most a magyar közönségnek kell jártában-keltében bejelölni, mit sikerült akadálymentesen megközelíteni, és mit nem.

Közeledik az idő, amikor a mozgássérült nem találomra keres magának egy kávéházat, éttermet, utazási irodát, szolgáltatót vagy üzletet, hanem annak tudatában, hogy oda nagyobb erőfeszítés nélkül be tud menni. A boltos, aki eddig azt gondolta, majd úgyis bejön a mozgássérült, ahogy tud, ha kell neki az áru, hiszen nincs más választása, most ráébred, hogy de bizony, van. Az, ami tegnap felesleges költségnek tűnt, ma befektetés. Aki akadálymentesít, nyer, aki nem, lemarad. A magánkezdeményezés, és a mozgássérültek, valamint a velük együttérzők együttműködése hatékonyan tudja befolyásolni a piacot.

Most már csak a közintézmények akadálymentesítésére kell valami trükköt kitalálni.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://szabadsagfilozofiaja.blog.hu/api/trackback/id/tr366589905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása